Azt hiszed, fiatalít? Pont ellenkezőleg, ráncosnak és fáradtnak mutatja a szemet
A sok és rossz sminktől a fáradt szem még fáradtabbnak tűnik.
A szem körüli terület a test egyik legérzékenyebb része. Annyira vékony itt a bőr, hogy már az is könnyen meglátszik rajta, ha nem ittál eleget, és dehidratálttá vált a szervezeted, de például az alkoholfogyasztásnak és a dohányzásnak is itt jelentkeznek először az árulkodó jelei.
Persze nemcsak az életviteleddel, hanem a sminkelési szokásaiddal is nagyban hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a karikák és ráncok még erőteljesebbnek és mélyebbnek tűnjenek. Eláruljuk, melyek ezek!
Rózsaszín smink
A rózsaszín sminkkel nem árt óvatosnak lenni, mert ez a végletek árnyalata: vagy üde, romantikus megjelenést kölcsönöz viselőjének, vagy pont az ellenkezőjét teszi, még fáradtabbnak és öregebbnek mutatja a tekintetet. Mindez persze sok mindentől függ, többek között a saját színeidtől, illetve attól is, hogy mennyit aludtál az éjjel, ez az árnyalat ugyanis kiemeli a szem alatti sötét karikákat, még akkor is, ha valamelyest elkendőzted őket.
Jellemzően csak a profi sminkesek tudják úgy megállapítani a tökéletes tónust, hogy az ne öregítse a tekintetet, ezért azt javasoljuk, bánj csínján a rózsaszínnel sminkelés során. Ha üde tekintetet szeretnél, válaszd inkább a fehér és a bézs árnyalatait, ezekkel sokkal szebben lehet játszani.
Smink a szem alatt
Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy a szem alatt futó sötét karikákat sminkkel próbálják eltüntetni, de ez öreg hibának számít a szépségápolás során. Ha ezt a területet lepúderezed, vagy még rosszabb esetben szemhéjárnyalóval próbálod láthatatlanná tenni, azzal még inkább kihangsúlyozod a problémát.
A festékszemcsék megülnek az apró ráncokban, sőt, csillogásuk pontosan oda vonja a tekintetet, ahová nem kellene, ezért ezen a területen szigorúan tilos a korrektoron kívül bármilyen kozmetikumot használni! A korrektort is csak óvatosan vesd be, válassz a bőrszínednél egy-két árnyalattal világosabb terméket, és az ujjbegyeddel finoman ütögetve vidd fel a karikás területre.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sötét kontúr
A szemek körüli sötétbarna, fekete kontúr nagyon nőies, mégis veszélyes, ha kevés időd jutott az utóbbi időben a pihenésre. Egyrészt ez az éles határvonal kiemeli azt a területet, amiről éppen hogy el kellene vonni a figyelmet, másrészt, ha a szín valamilyen oknál fogva nem rögzül rendesen, és kicsit is elmázolódik, rögvest még mélyebb ráncokat, barázdákat rajzol a szemed köré.
Tápanyagok a bőrnek
Ha a bőr megkapja a számára fontos tápanyagokat, akkor a karikák megjelenésére is kevesebb esély van.
Továbbra is azt ajánljuk, hogy inkább a világos árnyalatokkal próbáld meg a szemedet kiemelni, ezek fiatalosabbak, üdébbnek mutatják a tekintetet, ráadásul nagyítják a szemet, ami nem utolsó szempont, ha áthatóbb pillantásra vágysz.
OLVASD EL EZT IS!
- smink
- füstös szemek
Így teheted ragyogóvá a tekinteted, ha sötét a hajad és kék a szemed
- smink
- karikás szem