
3 gyors salaktalanító módszer
A tél elmúltával kellemetlen tüneteket - pattanást, szürke arcbőrt - tapasztalhatsz. Mindezt a felgyülemlett mérgek okozzák.

A tavasz a megújulás ideje, ilyenkor nem csak a természet ébred fel, hanem a tested is. Talán a nagy fogadalmakat is ekkor kellene tenni, hiszen márciusban lényegesen könnyebb fogyókúrába kezdeni, mint a fagyos januárban, és a sportolás is könnyebben megy, hiszen, bár hűvös van, jobb most felhúzni a futócipőt, és köröket számlálni a Margitszigeten.
A kikelet azonban nem csak a sport ideje, hanem a méregtelenítésé is, a test ilyenkorra ugyanis telítődik mérgekkel. A mozgásszegény életmód és a kevéssé tudatos téli táplálkozás megteszi hatását.
A salakanyagok felgyülemlése nemcsak fejfájásban, fáradtságban és rosszkedvben mutatkozik meg, de szemmel látható jelei is vannak.
Bár a narancsbőr nem egy tél alatt születik, ilyenkor csúnyább lehet, mint például nyár végén. De nem a cellulitisz az egyetlen gond, bizony a bőr ilyenkorra elszürkül, megvastagszik, pattanások és allergiás, piros foltok tarkíthatják.
A fogyókúra mellett tehát nem árt méregtelenítésbe fognod. Ha nincs időd vagy kedved egy belső testtakarításhoz, néhány bőrsalaktalanító módszert próbálj ki. Meglátod, működik.
Le a szürke arcbőrrel!
Még nem kerültek le a ruhák, így talán érdemes egy alapos arctisztítással kezdeni a megújulást. Ezt kérheted a kozmetikusodtól is, de otthon is megoldhatod. Az arcméregtelenítéshez nem lesz szükséged semmi különösre, valószínűleg már amúgy is megvannak a fürdőszobapolcon vagy a konyhában.
A háromlépéses miniprogram a következőkből áll: radírozás, gőzölés és hámlasztás.
Elsőként az arclemosóval megtisztított arcot radírozd át alaposan. Nem baj, ha ez esetben erős hatású a radír. Kedvencünk a St Yves barackos radírja normál bőrre, mely őrölt barackmaggal szabadít meg az elhalt hámsejtektől.
Ezután gőzöld át az arcod. Forralj vizet, öntsd egy széles szájú porcelántálba, szórj bele kevés szárított kamillát, majd hajolj fölé, magadra terítve egy törülközőt, és gőzöld az arcod tíz percig. Itasd le róla a nedvességet, majd tegyél fel egy hámlasztó pakolást.
A legegyszerűbb, ha lereszelsz egy almát, és felviszed az arcra. Csak tíz percre hagyd fent. Az alma savai megújítják a bőrt, mert meglazítják a felső bőrréteget.
Az otthoni kozmetikázás után mindenképpen alaposan hidratáld a bőrödet.
Házi praktikák a rózsás bőrért
Néha a legegyszerűbb dolgok a leghatásosabbak. A lelassult anyagcsere következtében a bőr oxigénellátása sem tökéletes. Néhány praktikával könnyen felpörgetheted a bőr anyagcseréjét. Ezáltal több oxigént kap, a salakanyagok gyorsabban távoznak, mindennek köszönhetően pedig a bőr ragyogóan üde és rózsaszín lesz.
- Hideg-meleg váltózuhany. A hőmérséklet váltakozásával a vérkeringés felgyorsul. Zuhanyozás közben állítgasd a víz hőmérsékletét melegről egészen hidegre. Elsősorban a lábadra irányítsd a hideg vizet, ha azonban kibírod, akkor a dekoltázsodnak is nagyon jót fog tenni. A váltózuhanyt mindig hideggel fejezd be.
- Száraz ledörzsölés. Szintén vérkeringés-javító és anyagcsere-pörgető, ha egy természetes sörtéjű kefével végigsepred az egész tested. Körkörös mozdulatokkal haladj alulról felfelé, illetve kívülről befelé, tehát mindig a szív irányába. Akkor végezted jól, ha a bőröd rózsaszín lesz utána.
Le a narancsbőrrel!
Biztosan tudod, hogy a narancsbőr egyik okozója a sok nyirokrendszerben ragadt salakanyag. Ezektől nem egyszerű megszabadulni, de nem lehetetlen. Az egyik lehetőség a nyirokmasszázs, mely egy speciális masszázsfajta, melynek mozdulatai felpörgetik a pangó nyirokkeringést. A nyirokdrenázs gyengéd, körkörös, nyomó-simító mozdulatokkal gyorsítja a nyirok elfolyását.
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
Ezzel megszűnik a szöveti nyirokpangás, az anyagcsere salakanyagai pedig kiürülnek. A nyirokkeringés segítségével a méreganyagok ugyanis előbb az érpályába, majd a vér útján a májhoz, illetve a vesékhez kerülnek, ahol átalakulnak és kiválasztódnak. A nyirokmasszázs aktiválja az immunrendszert és az anyagcsere-folyamatokat, javítja a vérkeringést, sőt, a sejtek táplálék- és oxigénellátását is.
A nyirokmasszázst ma a legtöbb kozmetikai szalonban igénybe veheted, de jó, ha tudod, hogy egy alkalom nem elég a narancsbőr leküzdésére.
OLVASD EL EZT IS!

- arcápolás
- pakolás
Egy éjszaka, mínusz 5 év

- arcápolás
- bőrtípus
Hogyan határozd meg a bőrtípusodat?

- arcápolás
- pattanás