A középkori asszonyok bizarr módon szépültek: a szőrtelenítés és a bőrfehérítés sem volt egyszerű
A középkori nők gyakran az életüket tették kockára szépségükért: bizarr és veszélyes kencékkel igyekeztek megfelelni az ideálnak.

kozepkori nok
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A középkorban teljesen más számított szépnek, mint napjainkban, a nők pedig akkor is mindent megtettek azért, hogy megfeleljenek az ideálnak. Nem volt ritka, hogy az életüket kockáztatták a gyönyörű külsőért - persze, ezt még nem tudták.

Nemcsak bizarr és furcsa, de veszélyes hozzávalókkal dúsított kencéket is bevetettek a vágyott megjelenés elérése érdekében. Többek között a bőrfehérítés és a szőrtelenítés is igen bonyolult és káros procedúra volt.

Szőrtelenítés arzénnal és macskaürülékkel

A középkorban akkor volt igazán vonzó egy nő, ha egy szőrszál sem „csúfította el” az arcát vagy a testét. Ezt jól mutatja az is, hogy a festményeken szinte mindig teljesen csupasz asszonyokat ábrázoltak. Ráadásul orvosilag is ajánlottnak tartották a szőrtelenítést, hogy elkerüljék az élősködők megtelepedését. Mindezek miatt a hölgyek próbáltak minden szőrtől megszabadulni, az eredmény elérése érdekében pedig képesek voltak bármit kipróbálni.

A középkorban a meztelen női testeket szinte mindig teljesen csupaszon ábrázolták, ahogyan ezen az 1450-es festményen is.
A középkorban a meztelen női testeket szinte mindig teljesen csupaszon ábrázolták, ahogyan ezen az 1450-es festményen is.
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

A magas, haj és szemöldök nélküli homlokért egyesével tépkedték ki a szálakat, de volt, hogy ecetes-lime-os keveréket is alkalmaztak, mely kisebesítette, hámlásnak indította a bőr felső rétegét. A testüket sem kímélték: a 15-16. században felmelegített arzénos-meszes mérgező kencét kentek magukra, amit addig hagytak fent, amíg az égetni nem kezdett, majd forró vízzel öblítették le. Később, a 16. század fordulóján disznózsíros-mustármagos-borókabogyós szőrtelenítőt készítettek, melyet kötszerre vittek fel, de népszerű volt még a macskaürülék és az ecet kombinálása, valamint a fecskéből készült főzet is.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hófehér arcbőr ólommal és higannyal

A középkori Európában a barnaság a szabadban dolgozó, munka közben lesült közemberek bőrszíne volt, a hófehér bőr viszont a szépség, az előkelőség, a nemesi származás és a vagyonosság szimbóluma volt. A hölgyek annál gyönyörűbbek voltak, minél halványabb és minél hibátlanabb, tökéletesebb volt az arcuk. Az anyajegyeket és a szeplőket egyébként ekkor a boszorkányság apró jeleinek tartották, ezért mindenki igyekezett eltüntetni őket. A hibák és a hegek eltakarásának érdekében, valamint világosítás céljából fájdalmas, veszélyes procedúráknak vetették alá magukat a korabeli nők.

Gyakran horzskővel próbálták ledörzsöli magukról az enyhe barna színt, de az sem volt ritka, hogy ecettel, vizelettel mostak arcot, vagy tojáshéjból készült porral és tojásfehérjével vonták be bőrüket. A 15-16. században egyre durvább, veszélyesebb szereket alkalmaztak. Később, a 16. században egyébként I. Erzsébet királynő külseje is meghatározta a szépségideált: ő a himlő után maradt hegeit fedte el egy ecetből, tojásfehérjéből és fehér ólomból, azaz ólom-szulfátból álló készítménnyel, ami hihetetlenül népszerű lett. Utóbbi összetevő azonban erősen mérgező volt: többeknél hajhullást, kopaszodást és fejfájást, de hosszú távon halált is okozhatott. Emellett higanytartalmú krémeket is gyakran bevetettek, mely szintén mérgezést eredményezett. Erzsébet élete végére roncs lett az ólommérgezéstől.

Púderbe kevert méreg

Gabriela Hernandez író régóta kutatta könyvéhez a témát, és azt is elárulta, később, a 17. században egy méregkeverő asszony megalkotott egy többek között ólomból és arzénból álló folyékony szérumot, és azoknak a gazdag nőknek árulta, akik meg akarták ölni a férjeiket, hogy hozzájuthassanak a családi vagyonhoz. Az asszonyok a férfiak ételébe, italába csepegtették, vagy a saját púderükbe keverték, majd felkenték az arcukra, és hozzábújtak férjeikhez, illetve arra kérték párjaikat, hogy csókolják meg őket. És bár utána gyorsan lemosták, így az ő szervezetükben is felszívódott az anyag, csak lassabban, kisebb mértékben.

kozepkori no
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Később, a 18-19. században lassan a hófehér bőr divatját átvette a hamvas orca, majd elkezdték használni a kezdetben higanyt és míniumot, azaz ólomásványt tartalmazó pirosítókat is. Az ólom káros hatásait a 19. század végére ismerték fel, innentől kezdve ennek, illetve az arzénnak és a higanynak az alkalmazása is kikopott. Ekkortól kezdték egyre szebbnek tartani a barna bőrt is, melyhez nagyban hozzájárult, hogy a gazdagok nem a házakban, hanem a szabad levegőn töltötték az időt, és csak ők engedhették meg maguknak a tengerparti utazásokat, melyek során szépen lebarnultak.

Japánban a fekete fog számított igazán szépnek

Évszázadokkal ezelőtt Délkelet-Ázsiában, a Csendes-óceán szigetei környékén és legfőképpen Japánban nem a ragyogó, hófehér mosoly számított igazán szépnek. A 18-19. században a férjezett nők, a 18. életévüket betöltött férjezetlen japán hölgyek, a gésák és a prostituáltak fogai voltak leginkább feketére festve. De hogy is néztek ki így a nők? Miből volt a festék, és hogyan hatott a fogakra? Mára mi történt a hagyománnyal? A képek alatt ezekre is megtudhatod a választ.

Ezt is szeretjük