5 perces arcjóga, ami kisimítja a szem alatti táskákat - Ezt próbáld ki, ha már a kozmetikumok nem segítenek
Öt egyszerű mozdulatsor, ami élénkebbé teszi a tekintetet és eltünteti a szem alatti sötét karikákat.
A szem alatti táskák hátterében rengeteg ok állhat, genetikai jellemzőktől egészen az alváshiányon át a pajzsmirigy- vagy PMS-problémákig. Akármi is az oka, a táskás szem fáradt tekintetet és megjelenést eredményez, amit többnyire korrektorral szoktunk eltüntetni.
A smink mellett rengeteg kozmetikum ígéri, hogy megküzd a jelenséggel, illetve egyes természetes házi praktikák is csodákat ígérnek. A különböző szépészeti kezelések, mint például a lézeres bőrfelszín-megújítás vagy az egyes töltőanyagok alkalmazása szintén segíthet.
5 perces arcjóga szem alatti táskákra
Ha már minden kenceficét próbáltál több-kevesebb sikerrel, és nincs kedved súlyos összegeket otthagyni egy-egy kezelésre, próbáld ki ezt az öt perc alatt végezhető arcjógát. Fontos, hogy óvatosan kezeld ezt a területet, mivel a szemhéj a legvékonyabb bőr az emberi testen, - mindössze 0,2 mm vastag. Ezért kiemelten fontos, hogy gyengéd mozdulatokkal masszírozd a szem alatti részeket - most mutatunk öt különböző mozdulatsort.
A „V”
- A mutató- és középső ujjaddal formázz V alakot.
- Rakd a szemedhez úgy, hogy szemed két sarkánál legyenek ujjaid.
- Nézz fel a plafonra.
- Félig csukd be a szemed, és érezd, ahogy feszülnek a szemgolyód körüli izmok.
- Tartsd így 5 másodpercig, majd válts szemet.
Húzd és kacsints
- Ujjbegyeidet tedd az arccsontodra, és húzd le finoman a szem alatti bőrt.
- Nézz a plafonra.
- Pislogj 10-15-öt.
- Most nézz felfelé átlósan jobb oldalra, és ismét pislogj 10-15-öt.
- Ismételd meg ezt felfelé balra nézve is.
Pillangóhúzás
- Mutatóujjaid első két ujjpercét tedd az arccsontodhoz, ne nyomd, csak tartsd ott.
- Nyisd ki a szádat, és formálj vele O alakot úgy, hogy ajkaidat a fogaidhoz befelé forgatod.
- Nézz a plafon felé, és pislogj 30 másodpercig.
- Ha jól csinálod, feszülést fogsz érezni a szemizmaidban és arcizmaidban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Orrmasszírozás
- Mutatóujjaidat helyezd az orrod két oldalára.
- Nyomd össze az orrod, és kezdd el masszírozni előre és hátrafele irányuló mozdulatokkal.
- Menj végig az orrod teljes hosszán, 30 másodpercig.
Szem-kör
- A hüvelyk- és mutatóujjaddal formálj egy kört a kezedből.
- Ezt a kört helyezd a szemed köré, tartsd szorosan.
- Próbáld meg lecsukni a szemed (akkor csinálod jól, ha ez nehezedre esik).
- Tartsd a szemedet lecsukva 10 másodpercig, majd engedd el, és ismételd meg a másik szemeddel is.
Látványosan megemeli és megfiatalítja az arcot: a nő egyszerű, ingyenes trükkjeiért odavannak az Instán
Trinh Georg olyan egyszerű, könnyen eltanulható mozdulatokat mutat, amikkel megemelhető, kontúrosabbá tehető az arc. Bárki eltanulhatja őket.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)