Receptek kedvező áron (x)
Ha ősz, akkor sütőtökkrémleves!
Amint elkezdenek hullani a falevelek és csípőssé válnak a reggelek, a tökszezon is elindul. Dísztököt teszünk az őszi dekorációhoz, Halloweenre tököt faragunk, és tápláló, finom sütőtökkrémlevest készítünk.
A sütőtök kitűnő rostforrás, gazdag antioxidánsban, C-vitaminban, káliumban, foszforban, vasban, és jelentős a réz-, illetve karotintartalma. Emellett ezerféleképpen felhasználható, ráadásul rendszerint a legválogatósabb gyerekek is szeretik. Október közepével beköszöntött a hűvösebb őszi idő, ezért mi most egy könnyen elkészíthető, finom és tápláló sütőtökkrémleves receptjét hoztuk el.
Hozzávalók:
- tengeri só ízlés szerinti mennyiségben
- 5 dkg vaj
- 1 dl tejszín
- 1 fej vöröshagyma
- 1 l húslevesalaplé
- 60 dkg sütőtök
- 1 csipet őrölt szerecsendió
Elkészítés:
Hámozzuk meg a tököt, szedjük ki a magjait, és a kibelezett zöldséget vágjuk fel apró kockákra. A hagymát tisztítsuk meg és vágjuk apróra. Egy mélyebb edényben olvasszunk fel vajat és dinszteljük meg rajta alacsony lángon a hagymát. Ha már üveges, adjuk hozzá a szerecsendiót és a tököt, majd a sót, végül öntsük fel a húslevessel. Főzzük a tököt puhára, majd pépesítsük botmixerrel. Ha túl sűrű lett, egy kis vízzel felönthetjük. Ezután tegyük vissza a tűzhelyre, keverjünk hozzá a tejszínt, és tálaljuk!
A Tesco vásárlói most 45% kedvezménnyel szerezhetik be a recept alapvető hozzávalóját. A sütőtök kilogrammonként 349 forint helyett 189 forintba kerül az áruházláncnál október 24-25-én.
Az október azonban nemcsak a selymesen krémes levesről szól, hanem a mindenszentekre, illetve a halottak napjára való felkészülésről is. Az elhunytakra való megemlékezéshez a Tescóban már 529 forintos ártól kezdődően lehet krizantémokat vásárolni, október 19. és 23. között pedig megannyi sírgyertya és temetői díszkoszorú közül lehet válogatni, amelyek vásárlásakor Clubcarddal akár 40%-ot is spórolhatunk. De az áruházláncnál gondoltak a gyerekekre és a közelgő Halloweenra is, így a boszorkánykalap Clubcarddal 2099 forintba, a habszivacs maszk 2399 forintba, a tök fólialufi 999 forintba, a 6 darab szellemlufi pedig 1199 forintba kerül.
Az őszi borongós hangulatot a Tesco sok más kedvezménnyel is igyekszik ellensúlyozni. Október 19-től 22-ig például ismét Triplázó napok lesznek. A promóció időtartama alatt, a Clubcard alkalmazásban elérhető kupon felhasználásával, minden elköltött 100 forintonként 3 pontot írnak jóvá a Clubcard-tagoknak. A kupon egy tranzakció alkalmával egyszer, a promóció időtartama alatt azonban több alkalommal is felhasználható. Akik pedig október 22-éig minimum 5000 forint értékben vásárolnak, 1200 forint értékű kupont kapnak , amelyet október 25. és 29. között válthatnak be legalább 12 ezer forintos vásárlásnál.
Ezenkívül az Árgarancia programban az áruházlánc mintegy 600 alapvető élelmiszer és háztartási cikk árát ellenőrzi folyamatosan, hogy azok tartósan alacsonyak maradjanak. Ezekre pedig vállalja is az árkülönbözet visszafizetését, ha a termékekhez máshol olcsóbban lehet hozzájutni. Az árgaranciás kínálatban a vásárlói preferenciákat követve már jelentős részben sajátmárkás termékek találhatók, közülük több akciósan.
A Tescóban vásárolva október folyamán továbbra is támogathatjuk a mellrák elleni küzdelem ügyét, melyet az áruházlánc már több éve aktívan felkarol. A Go Pink címkével jelölt termékek megvásárlásával a vevők idén termékenként 5 forinttal segítik a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinikájának munkáját, a Tesco pedig 2 millió forinttal egészíti ki az összegyűlt összeget.
(Képek forrása: Tesco Magyarország)