Töltött karalábé

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Töltött karalábé

Hozzávalók 4 személyre

  • 4 db karalábé (közepesen nagy)
  • 50 dkg darált hús
  • 10 dkg rizs
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt bors
  • őrölt szerecsendió (el is hagyható)
  • 1 db tojás (nagy)
  • 3 dl tejföl
  • 2 ek liszt
  • 1 csokor kapor
  • víz
Recept idők

Elkészítés:

A rizst enyhén sós vízben főzzük félpuhára, majd szűrjük le, és hűtsük ki.

A darált húst ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg szerecsendióval, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, az előfőzött rizst, a tojást, és alaposan gyúrjuk össze a masszát.

A karalábét pucoljuk meg, majd vájjuk ki a közepét.

Ezután töltsük meg a fűszeres hússal, és tegyük egy edénybe a kivájt karalábédarabokkal együtt, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje.

Ízlés szerint sózzuk, ízesítsük ételízesítővel a főzőlevet, adjuk hozzá az apróra vágott kaprot, majd főzzük puhára a megtöltött karalábét. (Ha maradt a húsból, akkor formázzunk kisebb gombócokat, és szintén tegyük az edénybe.)

Amikor a megtöltött karalábé puhára főtt, vegyük ki a főzőléből és helyezzük egy tepsibe a karalábédarabokkal és a húsgombócokkal együtt.

A tejfölt keverjük simára a liszttel, majd keverjük hozzá a visszamaradt főzőlevet is. (Ha túl soknak gondolnánk a visszamaradt főzőlevet, akkor vegyünk ki belőle, mielőtt hozzákevernék a tejfölös lisztet.)

Ezután öntsük rá a tepsiben lévő karalábéra, majd tegyük be előmelegített sütőbe, és addig süssük, hogy a szósz besűrűsödjön, a teteje pedig szép színt kapjon.

Tálalás előtt helyezzük tányérra a töltött karalábét, majd kanalazzuk köré a karalábédarabkákkal együtt a szószt, és úgy kínáljuk.

1
2

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük