Rózsafánk

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagyanyám és anyukám régi receptfüzetéből maradt rám.

Rózsafánk

Hozzávalók 6 személyre

  • 50 dkg liszt
  • 8 dkg olvasztott vaj vagy margarin
  • 5 tojássárgája
  • 5-6 kanál aludttej (kb. egy bögre mennyiség) vagy tejföl is jó
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csipet só
  • 2 evőkanál rum vagy egy teáskanálnyi rumaroma

Tetejére

  • vaníliás porcukor
  • lekvár
Recept idők

Elkészítés:

Előkészítünk egy szalvétákkal fedett tálcát, valamint egy serpenyőben olajat a tűzhelyre.
Először a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, majd hozzátesszük az összes hozzávalót, és hólyagosra dagasztjuk a tésztát - könnyebb, ha az asztalon dolgozzuk ki. Ezután csomagoljuk be, és 10-15 percre tegyük hűtőbe.
A tésztát vékony liszten kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, majd négyszögekre vágjuk, és a közepén egy hosszanti bemetszést ejtünk. A négyzeteket forgács alakra formázzuk úgy, hogy az egyik sarkát áthúzzuk a bemetszésen.
Másik forma a rózsa: 3-féle pohárral szaggatjuk, széleiket körbe bevagdossuk, egymásra helyezzük, a legnagyobb van alul, és a közepét jól benyomjuk, hogy egybe maradjon.

Ha mindegyiket megformáztuk, a forró olajban kis adagokban, egyszer forgatva készre sütjük a fánkokat. Figyelem! Fontos, hogy az olaj kellően forró legyen, valamint hogy ne süssük sokáig a fánkokat, mert kiszáradnak! Szép aranybarnára kell csak sütni őket.

A kisült fánkokat még melegen jól leporcukrozzuk. Cukrozás közben forgassuk a fánkokat, hogy minden oldalukat befedje a cukor.
A rózsa közepére lekvárt teszünk, és a tetejét cukrozzuk.

1
2

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük