Töltött gomba mozzarellakalappal

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Töltött gomba mozzarellakalappal

Hozzávalók 2 személyre

  • 10 db közepes méretű csiperke gomba
  • 2 evőkanál mascarpone(vagy krémsajt)
  • 6 db mini mozzarellagolyó
  • egy kávéskanál reszelt parmezán
  • 1 kisebb tojás
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • nagy csokor petrezselyem
  • egy kisebb hagyma
  • két evőkanál olívaolaj
  • egy diónyi vaj
  • bors
  • csipetnyi őrölt vargányapor
Recept idők

Elkészítés:

Megmossuk a gombákat, leitatjuk róluk a vizet, majd óvatosan kiszedjük a tönköket, 6 db gombafejet félreteszünk, ezeket töltjük meg.
A többi gombát apróra vágjuk, úgyszintén a gombatönköket is.
Felaprítunk egy kis hagymát, serpenyőbe olívaolajat teszünk, majd rádobjuk a vajat, beletesszük a felaprított hagymát, valamint egy csipet sót. Üvegesre dinszteljük, majd rátesszük az apróra vágott gombát. Ízesítjük sóval, borssal, a vargányaporral, apróra vágott petrezselyemzölddel és közepes lángon pirítjuk, majd kiszedjük egy tálba. A serpenyőbe teszünk egy evőkanál vizet, megsózzuk, beletesszük a gombafejeket lefelé fordítva, majd rátesszük a fedőt, és kb. 2 percig pároljuk, utána kivesszük és kivajazott tepsibe rakjuk.

A dinsztelt gombába keverjük a mascarponét (előzőleg kivesszük a hűtőből, hogy szoba-hőmérsékletű legyen), hozzáadjuk a tojást, a zsemlemorzsát és jól elkeverjük, adunk hozzá még apróra vágott petrezselyemzöldet, ha szükséges, még utánaízesítünk sóval, borssal.
Megtöltjük a gombafejeket. Minden gombafejre teszünk egy mini mozzarellát, majd két- három csipetnyi parmezánt. Olívaolajjal meglocsoljuk. 180 fokos sütőbe tesszük, és készre sültjük.
Én lefóliáztam, fontos: az alufóliát olajazzuk be, és ne érjen hozzá a gombafejekhez, mert hozzáragad, 10 percig a fólia alatt sütöttem, majd további 10 percig fólia nélkül.
Egy salátával önálló ételként is fogyasztható, de köretnek is kiváló.

Mi paradicsomos mozzarellasalátával ettük.

1
2

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük