Kókuszos sütőtökkrémleves

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kókuszos sütőtökkrémleves

Hozzávalók 2 személyre:

  • 50 dkg sütőtök
  • 1 db vöröshagyma
  • 5 dkg vaj
  • 2 db erőleveskocka
  • őrölt fehérbors
  • 1 mk curry
  • 2 dl főzőtejszín
  • 2 ek méz
  • 3-4 ek kókuszreszelék
  • 6 dl víz
Recept idők

Elkészítés:

A sütőtököt vágjuk fel kisebb kockákra, a vöröshagymát pedig apróra.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felkockázott sütőtököt, a leveskockát, egy csipet sót, és a curryt, majd keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, és addig főzzük, míg a tök kellően puha lesz. (Arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük, elég neki kb. 10 perc.)

Amikor a sütőtök már kellően megpuhult, szedjük ki kb. a negyedét a levesből és tegyük félre.

Ezután keverjük hozzá a leveshez a mézet, és a kókuszreszeléket, majd botmixerrel pépesítsük.

Végül öntsük hozzá a tejszínt, majd állandó keverés mellett melegítsük forráspontig. Ekkor vegyük le a tűzről, és tegyük vissza az előzőleg kivett sütőtököt, végül óvatosan keverjük össze.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd úgy kínáljuk.

Ezt is szeretjük