Cukkinis-tésztás frittata

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Cukkinis-tésztás frittata

Hozzávalók 2 személyre

  • 1 db zsenge cukkini
  • 10 dkg tészta (ízlés szerinti)
  • 4 db tojás (nagy)
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • 2 ek olívaolaj
  • 10 dkg sajt
Recept idők

Elkészítés:

A cukkinit vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd villával verjük fel habosra.

A tésztát főzzük ki enyhén sós vízbe, majd szűrjük és csepegtessük le.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd a felkockázott cukkinit is. Keverjük alaposan össze, és közben ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal, majd pár percig pároljuk, hogy a cukkini még roppanós maradjon.

Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a kifőtt, és lecsepegtetett tésztát. Keverjük óvatosan össze, majd öntsük rá a felvert tojást úgy, hogy lehetőleg mindenhova kerüljön belőle.
Ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be a serpenyőt előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt készre. (A serpenyő nyelét, ha szükséges borítsuk be alufóliával, nehogy a sütőben megolvadjon!!!!!)

Az elkészült frittatát vegyük ki a sütőből, majd tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni, és úgy kínáljuk.

1
2

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük