Mézes-mustáros csirke házilag

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mézes-mustáros csirke házilag

Hozzávalók 4 személyre

  • 8 db csirke felsőcomb
  • 4-5 ek.mustár
  • 4-5 ek.méz
  • kevés balzsamecet
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 kg burgonya
  • bors
  • kakukkfű
  • olaj
Recept idők

Elkészítés:

A csirkecombokat beleforgatjuk a mustáros-mézes ecetes pácba, és frissen őrölt borssal, sóval ízesítjük.Félretesszük kb. 1 órát pihenni. Közben daraboljuk fel a nyers burgonyát, héjában karikázzuk fel a hagymát. A húst a páclével együtt borítsuk egy tepsibe. Tegyük rá a burgonyát,és a hagymát, locsoljuk meg egy kevés olajjal, majd az egészet jól keverjük össze. Sózzuk illetve adjunk még hozzá egy kevés mustárt, borsot, és szórjunk rá kakukkfüvet. Alufóliával lefedjük a tepsit, előmelegített sütőbe tesszük, és 200 c-on sütjük 35 percig. Végül alufóliát levéve hagyjuk még 10-15 percig sülni. Ha megpuhult,fordítsuk meg a húsokat.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük