Rakott zöldségek

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rakott zöldségek

Hozzávalók 2 személyre

  • 1 nagyobb cukkini
  • 3-4 db paradicsom
  • 3-4 db krumpli
  • 1 db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg sajt
  • őrölt bors
  • szerecsendió
  • kakukkfű
  • 2-3 ek olívaolaj
Recept idők

Elkészítés:

A vöröshagymát vágjuk fel vékony csíkokra. A fokhagymát vágjuk nagyon apróra.
A zöldségeket kb. egyforma vastagságúra szeleteljük fel, és enyhén sózzuk be.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd kezdjük el párolni a vékonyra felszeletelt vöröshagymát. Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá az apróra vágott kakukkfüvet, és a fokhagymát, majd sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és szerecsendióval. Pár perc alatt, kevergetve pároljuk félpuhára. (használhatunk szárított kakukkfüvet is, de frissel sokkal finomabb)

Egy jénaitálba (v. kisebb tepsibe) öntsük bele a megpárolt hagymát, és terítsük el egyenletesen.
Ezután a felszelelt zöldségeket szorosan rétegezzük egymás mellé. Ízlés szerint szórjuk meg sóval, és őrölt borssal, majd tegyünk a tetejére néhány szál kakukkfüvet. (v. szórjuk meg szárított kakukkfűvel)
Az előkészített zöldségek tetejére reszeljük rá a sajtot, és locsoljuk meg olívaolajjal, majd fedjük le a jénaitál (v. tepsi) tetejét.

Tegyük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon pároljuk 35-40 percig. Ezután vegyük le a jénai tetejét, és kb. 20 perc alatt süssük szép pirosra.

Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd fogyasszuk el jó étvággyal.

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük