
Ez a világ legdrágább lakása: el sem hiszed, mennyibe kerül
3300 négyzetméteres lakást kínálnak a milliomosoknak.

Ha minden a tervek szerint halad, 2015 szeptemberére készül el véglegesen az a monacói épület, mely a világ legdrágább lakását is a magáénak tudhatja majd, illetve, mely az aprócska ország számára már a projekt elindításának idején - a gazdasági válság kellős közepén, 2009-ben - is komoly gazdasági hajtóerőnek számított.


A CNBC által csak a gazdagok és híresek játszóterének nevezett Monaco eddig sem büszkélkedhetett azzal, hogy túl alacsonyak lennének az eladó ingatlanok négyzetméterárai, az Odeon Tower felső szintjein elhelyezkedő Sky Penthouse azonban minden korábbi rekordot megdönt azzal, hogy várhatóan 400 millió dollár értékben, vagyis csaknem 92-94 milliárd forintért kínálják majd eladásra.
3300 négyzetméteres luxusingatlan
A 170 méter magas Odeon Tower az egyik legmagasabb épület lesz a mediterrán európai tengerpartokon.
Csaknem 50 emeletén 73 luxusingatlant kínálnak majd eladásra, melyek között helyet kap két kétemeletes, egyenként 1200 négyzetméteres luxuslakosztály, nem utolsósorban pedig az említett Sky Penthouse, mely 3300 négyzetméterével várja leendő tulajdonosát.
A már most is a világ legdrágább lakásaként emlegetett Sky Penthouse az épület legfelső öt szintjét foglalja majd el - az egyes szintek között lift közlekedik -, melyek mindegyikéhez tartozik majd saját konyha, emellett öt hálószoba és saját medence is a tulajdonos rendelkezésére áll.
Nem mindenki örül a toronynak
A projekt a luxusingatlanokkal foglalkozó Groupe Marzocco nevéhez köthető, mely a színvonalas és kényelmes luxuslakások mellé meseszép kilátást, szórakoztató központot, 24 órás portaszolgálatot, limuzinszolgálatot, wellnessrészleget, privát spákat, illetve mozitermeket ígér, célja ugyanis, hogy a tulajdonosok mindennap egy ötcsillagos hotelben érezhessék magukat.
Míg a kivitelezők szerint nagy sikere lesz az épületnek, hiszen a hasonló projektek ritkának számítanak Európában - a ritkaságokért pedig rajonganak a dúsgazdagok -, a környékbeliek közül sokan örülnének neki, ha bele sem kezdtek volna az építkezésbe, sokan kifogásolják például, hogy a torony tönkreteszi a kilátást, illetve a partszakasz sajátos karakterét.
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
Képek: en.wikipedia.org, ODEON; aiquechic.blogspot.hu; pellmann-blogdocamilinho.blogspot.hu.