Végleg elűzheted a levéltetveket

Mindössze 200 forintból

A levéltetvek nemcsak elcsúfítják a növényeket, de tönkre is teszik őket. Szerencsére van megoldás ellenük.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A levéltetvek a növények legkártékonyabb élőlényei. Nem csupán a kerti, de a szobanövényeket is könnyen megtámadják, ezért érdemes megvizsgálni időnként a növénykéket, hogy még időben leszámolhass velük. Ezek az apró rovarok ugyanis amellett, hogy elcsúfítják kedvenceidet, szép lassan addig szívogatják utóbbiakat, míg el nem kezdenek színesedni és deformálódni.

Mivel a tetvek képesek az összes nedvességet elszívni a növény elől, akár meg is ölhetik. Szerencsére több olyan praktika is létezik, mellyel végleg elűzheted a levéltetveket, ráadásul anélkül, hogy mérgező és drága rovarirtó szerekre kellene költened.

Megelőzésként és a helyzet felmérésére

Ha szeretnéd megelőzni a levéltetvek elszaporodását, érdemes beszerezned néhány száz forintért olyan légypapírt, ami sárga színű. Ezeket a ragacsos lapokat a kertben függeszd ki a fára, a lakásban pedig több helyre ott, ahol a növényeket tartod. Ezután már csak várnod kell. Mivel a levéltetvek imádják a sárga színt, belerepülnek a papírba, és szépen beleragadnak. Ezzel a módszerrel ugyan nem tudod elpusztítani az egész kolóniát, de felmérheted, hogy melyik növényt lepték vagy lepnék el, és egy részüktől is megszabadulsz azért.

Ha nem szeretnéd papírokkal teletűzdelni a kertet és a lakást, a virágok mellé ültess levendulát: nemcsak szép és illatos, de a levéltetveket is elriasztja magától.

Cukros-ecetes házikoktél a kártevők ellen

Ha fél liter vízhez két evőkanál cukrot, ugyanennyi ecetet és mosogatószert teszel, olyan csodaszert készíthetsz, melynek segítségével garantáltan eltüntetheted a tetveket.

13 hatékony folttisztító

Nézegess képeket!

Elolvasom

Néhány napon keresztül naponta kétszer permetezd ezzel a koktéllal a növényt. Bár a cukor és a mosogatószer miatt lekókadhatnak a levelek, ez csak ideiglenes állapot. Miután eltűnnek a tetvek, és felfüggeszted a szer alkalmazását is, néhány nap múlva ismét szépek lesznek a növények.

Csalántea a betegeskedő növényeknek

Amilyen jótékony hatással van az ember szervezetére a csalántea fogyasztása, olyan hasznos a növények megmentéséért folytatott harcban. A csalánleveleket teaként alkalmazd: készíts erős főzetet, várd meg, amíg kihűl, majd szűrd le. Az így kapott hideg teával permetezd át néhányszor a levéltetvek által megtámadott növényt - menekülni fognak az élősködők. A csalánhoz hasonlóan használhatsz rebarbara-, zsurló- vagy páfránykivonatot, illetve -főzetet is a permetezéshez.

Egy alapos fürdetés sem árt

A szobanövények esetében hasznos lehet a fürdetés is, ha levéltetvekkel van dolgod. A növényt tedd cserepestől a kádba, és alaposan zuhanyozd le. Ezzel a módszerrel egyszerűen vízbe fojtod a tetveket, melyek nem tudnak tovább szaporodni. Ez a módszer azonban csak akkor hatásos, ha még nem vették át az irányítást teljesen a növény felett a kártevők.

Szappan, szesz és fokhagyma

Ha az orchideához hasonló, kemény levelű növényt támadnak meg a tetvek, enyhén szappanos vízbe mártott szivaccsal törölgesd át a növény szárát és leveleit, de denaturált szeszes vattával is végezheted ezt a műveletet.

Igénytelen, de gyönyörű szobanövények

Nézegess képeket!

Elolvasom

Így nemcsak a tetveket távolítod el, hanem a petéket is elpusztíthatod. Ha a tetvek nagyon elszaporodtak, vagy a növényed akkora, hogy nem igazán tudnád levelenként tisztogatni, a gyökerétől kezdd a gyógyítást.

A növény nagyságától függően dugj néhány gerezd fokhagymát 3-5 cm mélyen a földbe: a tetvek ki nem állhatják a fokhagymát, ezért hamarosan távoznak. A fokhagyma mellett hasonlóan hatásos a szárított vagy szeletelt banánhéj is.

Ezt is szeretjük