32 ingatlanja van a magyar politikusnak: kiderült az igazság
A vagyonnyilatkozatokból meglepő adatok derültek ki az ingatlanokra vonatkozóan.
Az országgyűlési honlapon nemrég közzétett vagyonnyilatkozatokból részletekbe menően kiderül, a magyar politikusok milyen ingatlanokkal, illetve ingóságokkal rendelkeznek. Előbbiekre vonatkozva igen érdekes adatok olvashatók: míg van olyan politikus, aki egy ingatlannal sem rendelkezik, olyanok is akadnak, akik 24, sőt, akár 32 ingatlant is a magukénak tudhatnak.
Orbán Viktortól Gyurcsány Ferencig
Az MTI információi szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek továbbra is Budapest XII. kerületében és Felcsúton vannak ingatlanai, míg Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezetőjének egy lakás van a birtokában Budapest II. kerületében, egy balatonlellei ház, illetve Szakonyfalun egy ház és több erdő.
Mesterházy Attila, az MSZP pártelnök-frakcióvezetője továbbra is kilenc ingatlan - köztük egy óbudai 68 négyzetméteres panellakás - tulajdonosa. Van három rétje, egy 230 négyzetméteres szántója, valamint tulajdonosa két garázsnak is.
Vona Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlana, Semjén Zsolt KDNP-elnök pedig egy II. kerületi 123 négyzetméteres és egy 42 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője tulajdonosa egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy erdőnek, valamint egy 83 négyzetméteres háznak.
Schiffer Andrásnak, az LMP egyik alapítójának egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás áll a tulajdonában, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pedig egy 50 négyzetméteres pápai lakást és egy 267 négyzetméteres kötcsei ingatlant birtokol.
Kirívó példák
Míg például Hoffmann Rózsa oktatási államtitkát nevén nincs ingatlan, L. Simon László kulturális államtitkár bevallásában hét oldalon át sorolta 24 ingatlanát, melyek között családi házak mellett több tízezer négyzetméter szántó, gyümölcsös és szőlő is található, a legtöbb Gárdonyban.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tállai András önkormányzati államtitkár egy 775 négyzetméteres családi ház felének tulajdonjogát szerezte meg Mezőkövesden, ahol korábban polgármester volt, és ahol öt másik ingatlana is van. A jobbikos Kiss Sándornak 32 ingatlana van, köztük irodaház, mocsár és szemétlerakó, a független képviselők közül pedig a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Ficsor Ádám emelhető ki, akinek 30 ingatlana van, közülük 13 a szerencsi kistérséghez tartozó Mezőzomborban.
OLVASD EL EZT IS!
- villanyszámla
- spórolás
Ezrekkel csökkentheted a havi villanyszámlát
- támogatás
- gázszámla
Te mennyi gázártámogatást kaphatsz? Így működik 2013-ban
- támogatás
- hitel