
Egészen különös, amit ez a férfi nevelget egy demizsonban
Megdöbbentő jelenségnek lehetett tanúja az idős férfi az évtizedek során, mindenki csodájára jár.


Valószínűleg maga David Latimer sem gondolta volna, hogy miután elültetett egy magot 1960 húsvétjának vasárnapján, az abból éledő növény buja, zöld rengeteggé változik, mely érintetlenül, víz és levegő nélkül is képes lesz fennmaradni, sőt, fejlődni évtizedeken át.
A ma már idős férfi egyszerű kíváncsiságból vetett el egy magot egy üvegbe - némi komposztot és vizet is adva hozzá, illetve egy napos sarokba elhelyezve -, az abból sarjadt növény azonban most, több mint fél évszázaddal később is még mindig növekszik.
A férfi 1972-ben öntözte meg utoljára az apró kis életet, ezt leszámítva azonban a különleges szobanövény teljesen el volt és a mai napig is el van vágva a víztől és a levegőtől. Azt, hogy ma is él és növekedik, annak köszönheti, hogy sajátos, önfenntartó ökoszisztémát alakított ki magának a fotoszintézis - többek között a napfény, a lehulló levelek rothadása - által.
A zöld csodát mindennek köszönhetően sokan a bolygó apró modelljének tekintik, mely még nagyon sokáig fennmaradhat. David Latimer is reméli ezt, és azt is, kísérletét gyermekei folytatják majd tovább, ha ő már nem lesz.
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft