Ki lehet mutatni a veszélyes szén-monoxidot házilag?

A szakértő válasza

Fűtésszezonban figyelj oda.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szén-monoxid-mérgezéseknél évente átlagosan 300 esetről, 200 sérültről, 10-15 halottról beszélhetünk, ám a statisztikák nem szólnak arról, hogy mindenkit veszélyeztet a szén-monoxid, akinek nyílt égésterű tüzelőberendezés üzemel a lakóterében, azaz a magyar lakosság 80%-át.

Ez a nyolcmillió ember mindennap kap egy dózis CO-t, vagyis szén-monoxidot, ami miatt talán nem hívja a katasztrófavédelmet, illetve nem megy orvoshoz, de folyamatos egészségkárosodást szenvedhet.

Rosszak a jelzőberendezések

Többek között erre szerette volna felhívni a VGF, vagyis a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika Szaklap a figyelmet, amikor elvégeztette alapvizsgálatát, amelyben 11 CO-riasztóból 9-ről derült ki, hogy rossz. A szaklap újabb, ezúttal 13 készüléket felölelő vizsgálatot végzett, szintén lesújtó eredménnyel. A VGF adataira támaszkodva egyébként a fogyasztóvédelem is elkezdte saját akcióit, amit azóta fokozódó erővel folytat.

A fő bűnösök

A szén-monoxid-mérgezés mindig több okra vezethető vissza, sohasem nevezhetünk meg egyetlen bűnöst, szerepet játszhat például a kazán, a kémény rossz állapota, az időjárási helyzet - például egy erős szél -, a CO-riasztó hiánya, de legfőbbképpen a légellátás hiánya. Ez utóbbi a főbűnös az esetek 90%-ában. Nem csupán a fűtésszezon jelent veszélyt - bár tény, hogy olyankor több a tragédia -, hiszen a kazán máskor is működik, például a meleg víz előállításakor.

Szén-monoxid-mérgezés: képeken az okok és a tünetek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem lehet kimutatni házilag

A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, ami majdnem azonos fajsúlya miatt remekül keveredik a levegővel, azaz mindenhol ott van - ezek miatt sajnos érzékelhetetlen, így nem lehet házilag kimutatni, bár bizonyos jelek utalhatnak jelenlétére. Egy enyhe fejfájás, izomlassulás viszont senkinek sem túl feltűnő, egészen addig, amíg már késő nem lesz.

Teszteld az otthonod!

A szaklap előbbiek miatt egy egyszerű gyorsteszttel segít abban, hogy egy perc alatt eldönthesd, hogy veszélyben van-e az életed.

Válaszold meg az alábbi kérdéseket!

  • Üzemel-e az otthonodban nyílt égésterű tüzelőberendezés, ami a beltérből veszi az égéshez szükséges levegőt?
  • Volt-e olyan nyílászárócsere az otthonodban, melynek során légmentesen záródó nyílászárók kerültek beépítésre, avagy eredetileg is olyanok kerültek fel?
  • Milyen gyakran tartatod karban a tüzelőberendezést?
  • Van-e gépi, ventilátoros szagelszívód vagy egyéb elszívó szellőző ventilátorod, szárítógéped?
  • Van-e szén-monoxid-vészjelző berendezésed?
  • Megfelelő minőségű a CO-riasztód?
  • Van-e falba vagy ablakba épített légbevezető vagy egyéb légbevezető nyílás - használatban, azaz nem eltömve?
  • Jár-e hozzád legalább évente egyszer a kéményseprő ellenőrizni a füstgázelvezető rendszert?

A VGF szaklap a veszélyeztetettség mértékét is kiszámítja, sőt, további hasznos információkkal is ellát. Ide kattintva töltheted ki a tesztjüket!

Ezt is szeretjük