Minden idők 7 legnevetségesebb lakberendezési stílusa
Íme, néhány érdekes stílus, mellyel azonban könnyű túlzásba esni.
Mindenkinek szíve joga, hogy saját ízlése szerint rendezze be az otthonát, sőt, ahogy az öltözködésről sem feltétlenül egy stylist dönt, élettered kialakítását sem muszáj lakberendezőre bíznod. Hiszen a berendezésnek és a dizájnnak elsősorban a te kényelmi és esztétikai igényeidnek kell megfelelnie, és nem az épp aktuális divatnak. Ám bizonyos enteriőr stílusoknál könnyű végletekbe esni, és előfordulhat, hogy a szélsőségek felé csapongás már nevetséges útra tereli az alapelképzelést.
Nem szabad tehát túlzásokba esni, legalábbis a szakértők azt mondják, hogy nincs rossz stílus, csak rossz értelmezés. Egyáltalán nem tekinthető jó eredménynek, ha a stílusjegyek szinte ordítanak, és elnyomják a funkcionalitást, esetleg öntörvényű uralkodásba fordul a giccses túldíszítettség vagy a modern minimalizmus.
Ha nem az arany középút a mérvadó
A lakberendezési stílus megválasztásánál az is lényeges szempont, mekkora tér áll a rendelkezésedre, hogy megvalósítsd az ötleteidet. Az sem mellékes, hogy a fő elképzelést hogyan tudod végigvinni a különböző funkciókat betöltő szobákon. Hiszen a lakás egészét nézve a harmónia és az egyensúly a legfontosabb, de a dizájn sem mehet a kényelem kárára. A cifra, antik berendezés például remekül mutat múzeumokban, ahol a súlyos kárpitok, a fényes és aranyozott felületek, valamint a cikornyás díszítések levegőt és teret kapnak, vagyis nem szorulnak össze.
Kis alapterületen viszont egészen másképp működik ugyanez az elgondolás, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy az arisztokratikus stílust már nehezebb ráerőszakolni a gyerekszobára vagy a konyhára, ahol a helyiség rendeltetése könnyebben háttérbe szorulhat a fényűző pompa miatt.
Valamilyen átkötés mégis szükséges a szobák stílusvilága között, máskülönben kaotikus lesz a tér, de érdemes finoman összehangolni az átmeneteket. Legyen szó letisztult, minimalista vagy a dekorációval cseppet sem fukarkodó berendezésről, kerüld a szélsőséges verziókat és a túlkapásokat, máskülönben nevetség tárgya lehet az otthonod.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az egzotikus kultúrákhoz és a történelmi korokhoz köthető stílusok a legkényesebbek, melyek ugyan cseppet sem rondák, és ma is divatosak, ám rengeteg bakizásra adnak lehetőséget.
Káros tárgyak a lakásban
Bár nem esztétikai szempontból, a több ezer éves térrendezési tudomány, a feng shui néhány tárgyat kifejezetten károsnak tart a lakásban. Nézd meg a videót!
Minden idők 7 legnevetségesebb lakberendezési stílusa
Bár szubjektív, hogy kinek mi tetszik, a túlzások valahogy mindig riasztóak. Ezekkel a stílusirányzatokkal alapvetően nincs baj, ám a tapasztalatok azt mutatják, nem jó, ha pusztán divatból dominanciát kapnak a lakásban, viszont néhány ötletet érdemes kiragadni belőlük.
OLVASD EL EZT IS!
- románia
- bulgária
Képeken a világ legcsúnyább panelházai
- jennifer aniston
- ashton kutcher
Ilyen házakban élnek a leggazdagabb celebek
- lakberendezés
- garzon