Ezt az egy dolgot mindig magammal viszem

- Évekig diplomataként dolgoztál, és nagyot váltottál a Chili&Vanília bloggal. Ma már szakácskönyveid vannak, és főzőműsort vezetsz. Mikor alakult ki nálad a főzés szeretete?

- Főzős családban nőttem fel, úgyhogy volt honnan örökölni a gasztronómia szeretetét. Egyetem után egy évig New York-ban éltem, ahol óriási hatással volt rám az ottani kulturális és kulináris sokszínűség, azt hiszem, ott kattantam át annyira, hogy ez a szenvedély végül is egy új hivatásba sodort. Előtte és utána is sokat éltem külföldön, és mindenhonnan magammal hoztam az életembe, a lelkembe és a konyhámba is valami meghatározót, ami a mai ízlésemet és értékrendemet formálta.

- Külföldön biztos sok új barátot is szereztél. Velük hogyan tartod a kapcsolatot?

- Van egy nagyon különleges, tízfős nemzetközi baráti köröm, igazi multikulti társaság. Tizenöt éve, minden egyes május elsején találkozunk, valahol a világban. Egyetemistaként még hátizsákkal utaztunk, és diákszállásokon laktunk, ma már általában vízparti házat bérelünk, és ott töltünk el pár napot együtt.

Évről-évre egyre hihetetlenebbnek tűnik számomra, hogy ez a tizenöt éves barátság még mindig töretlenül tart. Pedig a külföldön kötött barátságok leggyakrabban időszakosak, néhány nyarat megérnek, aztán megy mindenki a saját útján. Bennünket mégis valami rendkívüli, különleges és szoros kötelék fűz egymáshoz. A nagy találkozókra csak évente egyszer kerül sor, de ha évközben valamelyikünk a másik városában jár, legalább egy kávéra biztos, hogy összefutunk.

- Hogyan, mivel töltötök egy ilyen baráti hétvégét?

- A tér és az idő ezeknél a találkozóknál teljesen irreleváns, mindegy, hogy melyik országban, milyen vízparton vagyunk, Az évek során az én emlékeimben is teljesen összemosódtak a helyszínek, a sztorik és a kulisszák, egyedül a személyek és a hangulatok állandóak. A kirándulásokat már feladtuk, mert rájöttünk, hogy sokkal többet adnak az önfeledt, órákon át tartó kávézások a teraszon, a késő esti közös főzések és a hosszú beszélgetések, amelyek alatt egyévnyi barátságot kell bepótolni. Egy csésze kávé mellett mindig pont ott tudjuk folytatni, ahol előző évben abbahagytuk.

- Ők is beszállnak a főzésbe?

- Szerintük igen, bár ez leginkább az én szórakoztatásomban merül ki. Azért van némi munkamegosztás, a reggeli kávéfőzés és az esti borozás előkészítése mindig a fiúk hatásköre. Mondjuk, amióta viszem magammal nyaralásokra a kapszulás kávégépemet, azóta ez nem túl megterhelő feladat. Naponta tizenkét-tizenöt főre főzni nagy munka, de imádom, mert olyan jó közben is együtt lenni. Ezek a pillanatok az életem legszebbjei közé tartoznak, sokszor eszembe jutnak.

- Van valami olyan specialitásod, amit mindig kérnek tőled?

- Egyszer, itt Magyarországon megkóstoltattam velük a csúsztatott palacsintát, ami akkora sikert aratott, hogy azóta minden évben kell sütnöm.

- Mi az, amit feltétlenül magaddal viszel egy ilyen hétvégére?

- Ha olyan helyen találkozunk, ahová autóval tudok menni, akkor mindig elviszem magammal a Nespresso kávégépemet, meg rengeteg különböző kávékapszulát. Ezen kívül a miniatűr fűszerkészletemet, hogy bármit tudjak főzni, bárhol is vagyunk a világon.(%oldalmero(http://ad.adverticum.net/img.prm?zona=1759478&kampany=2477174&banner=2477468&ord=RANDOM_NUMBER)%)

• interjú
• főzés
• Otthon