Hányas fordulaton kell centrifugálni? Ha ennél nagyobbra állítod, csak pazarolsz
Van, ami már túl drága, és a ruháknak sem tesz jót.

A mosási hőfok megfelelő beállításával nagyon sokat lehet spórolni a mosás jelentette költségeken, ugyanez igaz azonban a centrifugálás fordulatszámára is, bizonyos mértéknél ugyanis nem szükséges magasabbra állítani, amellett ugyanis, hogy a ruhák anyagának is árthat, a villanyszámlán is könnyen nyomot hagyhat.
Bár az automata mosógépek egy részén a centrifugálás fordulatszáma általában már az adott mosási programhoz van rendelve, érdemes tisztában lenni a következőkkel, ezek alapján pedig átgondolni, célszerű lehet-e átállítani.
Érdemes állítani a fordulatszámon
Érzékenyebb anyagok, illetve kímélő mosás esetében általában maga a program is alacsony fordulatszámú centrifugálást ajánl, a ruhák anyagát ugyanis tönkreteheti a magasabb, ha azonban a gép ezt nem rendeli hozzá magától, kézzel is érdemes megtenni a fokozatváltást.
Az ELMŰ-ÉMÁSZ energiatakarékossági honlapja, az Energiapersely.hu szerint a centrifugát nem szükséges 800-as, illetve 900-as fordulatszámnál magasabbra állítani, a 11 háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó cég által létrehozott CECED Magyarország Háztartásigép-gyártó és -forgalmazó Érdekérvényesítő és -képviselő Egyesülés honlapja pedig az 1200-as fordulatszámot javasolja ideális maximumként.
A honlap információi szerint a 800-as fordulat révén a ruhák nedvességtartalmának 70%-a marad meg, míg 1000-es fordulatszámon a 65%-a, 1200-as fordulaton az 58%-a, 1800-ason pedig a 42%-a.
Mikor lehet takarékos a magas fordulatszám?
Az 1000-1200-as fordulatszám számos anyag tekintetében már káros lehet, illetve nagyobb energiafelhasználással jár, létezik azonban olyan eset, mikor hasznos lehet, és még spórolni is képes lehetsz általa: ha nem kényes ruhákról van szó, és van szárítógéped is, érdemes lehet az 1000-1200-as fordulatszámot használni, ennek energiafelhasználása ugyanis alacsonyabb, mint a szárítóé.
Persze mindez csupán tájékoztató jellegű információ, érdemes mindenkinek saját igényei szerint kitapasztalnia, mi az ideális fordulatszám, ha például nincs lehetőség a ruhák viszonylag gyors szárítására vagy túl sok hely a teregetésre, esetleg a pára miatt könnyen penészesednek a falak, nem olyan rossz megoldás, ha a ruhák szárítását megkönnyíti a magasabb fordulatszám.
Szintén nagyon fontos a megfelelő centrifugálás szempontjából a szűrő rendszeres tisztítása, ha ugyanis eltömődik, magasabb fordulatszámon sem centrifugázza ki a ruhákat megfelelően a gép.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció