100 ezer forintot is kaphatsz havonta: kinek járhat az albérleti támogatás?
Jelentős támogatást kaphatnak, akik megfelelnek a feltételeknek.
Amellett, hogy - bár változások lépnek életbe vele kapcsolatban - idén továbbra is igényelhető lesz az úgynevezett lakásfenntartási támogatás, más módon is segítséget kaphatsz, ha albérleted költségeit szeretnéd fedezni.
Jelentős albérleti, lakhatási támogatást kaphatnak például azok a TÁMOP 1.1.2 projektrésztvevők, akik legalább egy hónapja álláskeresőként vannak nyilvántartva, pályakezdő álláskeresők, illetve csoportos létszámleépítést vagy közfoglalkoztatást követően lettek regisztrált álláskeresők.
Kiknek jár a támogatás?
A vissza nem térítendő lakhatási támogatás a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1.1.2, pontosabban A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása elnevezésű projekt keretében nyújtható mindazoknak, akik állandó, bejelentett lakhelyüktől távol fogadnak el munkalehetőséget.
Az állandó lakhely és a munkavégzés helye, vagyis az ideiglenes lakcím között legalább 100 kilométeres távolságnak kell lennie, vagy helytállónak kell lennie annak, hogy a munkahelyre való odautazás, illetve a visszaút időtartama tömegközlekedési eszközzel naponta az öt órát meghaladja.
A létesített munkaviszonynak legalább heti 20 órát kell magában foglalnia, illetve legalább hat hónapra kell szólnia, fontos továbbá, hogy ne ugyanaz legyen a munkahely, mint ami az álláskereső utolsó munkahelye is volt, illetve a havi bruttó rendszeres jövedelem ne haladja meg a kötelező legkisebb munkabér 300%-át.
További feltételek
Fontos, hogy a munkavállaló ne rendelkezzen saját vagy a vele együtt élő házastárssal közös tulajdonú, beköltözésre alkalmas ingatlannal a munkavégzés helyén, illetve olyan településen, amely 100 kilométernél közelebb van a munkavégzés helyéhez, illetve, ahonnan a munkahelyre való utazás és a visszautazás időtartama tömegközlekedéssel kevesebb mint öt óra. A támogatás alapvető feltétele továbbá, hogy az igénylő a lakhatást bérleti jogviszony létesítésével kívánja megoldani, és ne részesüljön a kérelem időpontjában más lakhatási vagy közüzemi támogatásban.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Mekkora összegre lehet számítani?
A támogatás belföldi munkavégzés és belföldi ideiglenes lakcím esetében adható, időtartama pedig idén januártól 12 hónap, ez idő alatt a támogatás összege egy fő esetében a havi 100 ezer forintot nem haladhatja meg.
A támogatás a bérleti díjra, illetve a közüzemi kiadásokra is felhasználható, illetve akkor is érvényben marad, ha a munkavállaló másik, de a feltételeknek szintén megfelelő albérletbe költözik. A 12 hónap leteltével újabb támogatás csak 36 hónap elteltével állapítható meg.
A kérelmet még a foglalkoztatás megkezdése előtt be kell nyújtani a megyei vagy fővárosi kormányhivatal munkaügyi központjának kirendeltségénél. Bővebb információért is ide érdemes fordulni, de további részleteket találsz ide, majd a Lakhatási támogatás linkre kattintva is!
OLVASD EL EZT IS!

- költségvetés
- internet
Töltsd le, és spórolj ezreket havonta: a legjobb háztartási naplók az interneten

- fűtés
- villanyszámla