Üresen állnak a 120 milliós házak: szellemváros lett a luxuslakóparkból
Senki nem akar beköltözni, elhagyatottak a luxusházak és meseszép kertek.
A környékbeliek a holtak városának nevezik a Kínában, Guangxi Zhuang autonóm régióban található Beihai luxusnegyedét, melynek csodaszép és elegáns villáit kifejezetten a feltörekvő, gazdag kínaiak számára építettek.
A város utcái és terei azonban máig konganak az ürességtől, a több mint száz villa pedig lakatlan, aminek részben az ingatlanok borsos ára az oka - vannak, amelyek hárommillió jüanba, vagyis körülbelül 120 millió forintba kerülnek -, másrészt pedig az, hogy a terület nagyon messze esik bármely frekventált, nagyobb várostól.
Luxusházak szellemvárosa
A házakra vonatkozó eladási szándékot még nem adták fel, bíznak abban, hogy a jövőben akkora lesz a gazdasági fellendülés, hogy Beihai ezen része is bekerül a vérkeringésbe, és nem lesz indok a vásárlástól való elzárkózásra a nagy távolság. Lassan azonban jelentős összegeket kell elkölteni arra is, hogy a házakat eredeti állapotukba állítsák vissza, az idő múlása ugyanis már most is megtette hatását. Nézd meg a képeket!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- lakberendezés
- kis lakás
26 négyzetméter ez a kis lakás, de minden benne van: nézd meg képeken!
- erdő
- lakberendezés