
Így juthatsz saját otthonhoz!
A jövőben több olyan tervezet is életbe léphet, mellyel a kormány a lakáshoz jutást segítené elő.

A 2008-as válság nemcsak a vállalatokat, de lakáspiacot is nehéz helyzetbe sodorta. Ennek okait jelenthetik a deviza alapú hitelezés kapcsán felmerült problémák, de az emberek általános anyagi helyzetének romlása is.
Az pedig, hogy több ezer embernek kell a kilakoltatás veszélyével szembenéznie, a jövőképet helyezi bizonytalan alapokra. A válság, ha másra nem is, arra jó volt, hogy rávilágított, ezentúl alaposabban át kell gondolni a hosszabb távú projekteket és befektetéseket - bár a legtöbbeknek az anyagi helyzete sem teszi már lehetővé a gyors döntéshozatalt.
Ahhoz, hogy a krízis miatti megtorpant lakáspiacot ismét fellendítse a kormány, és a korábbinál nagyobb segítséget nyújtson a lakásvásárlók számára, kidolgozta a több pontból álló otthonteremtési programot, mely ebből a szempontból két kiemelkedően fontos elképzelést tartalmaz.
Állami bérlakások kedvező áron
Mivel hazánkban lényegében hiányzik a bérlakásrendszer, a kormány Ausztria példáját követve a következő években 5-10 ezer bérlakás építését szeretné megvalósítani - Ausztriában tartósan évi tízezer felett van az épített bérlakások száma.
Igaz, hogy hazánkban a többi európai országhoz képest rendkívül magas a lakásvásárlások száma - a magyarok inkább vásárolnak, mint bérelnek -, ám ez az elképzelés némileg európai szemléletet alakíthat ki.
Ha a terv megvalósul, a kormány fixálná a bérlés feltételeit, többek között a bérlő kiválasztásának szempontjait, a kivitelezés maximális költségeit, a minimális építészeti és minőségi követelményeket, valamint a bérleti díjakat.
A lakások legfőbb előnye ugyanis az lenne, hogy elsősorban az alacsony, valamint a közepes keresetűeknek nyújthatna alternatívát, hiszen a bérleti díj havi bruttó ezer forint négyzetméterár körül mozogna, de rajtuk kívül a pályakezdő, családot tervező fiatalok, köztisztviselők és nyugdíjasok is a leendő bérlők között lehetnek majd.
Amit az illetékről tudni kell
Ha a lakásvásárlás mellett döntesz, az önrész és a felmerülő költségek mellett egy másik jelentős teherrel, az illetékkel is számolnod kell. Tudd meg róla a legfontosabbakat, illetve azt, hogy milyen konstrukciók mellett fizetheted ki az összeget, és mikor nem számolnak fel illetéket.
Ismét szocpol - változtatásokkal
A tavalyi év közepén szüntette be a kormány azt a támogatási rendszert, melynek keretén belül az egygyermekes családok 900 ezer forint, a kétgyermekesek pedig 2,4 millió forint kedvezményt kaphattak új lakás építésekor vagy vásárlásakor. A tervek szerint jövő januárban hasonló támogatást indítatnának el, fiatal családok komplex lakásépítési tőketámogatása néven.
Ennek keretén belül egy gyermek után egymillió forint, két gyermek után pedig két és fél millió forint kedvezmény járna, ha az új ingatlan ára telekkel együtt 12 és 45 millió forint között van. A kormány rögzítené a minimum és a maximum négyzetméterárat, ha pedig inkább az építkezés mellett tennéd le a voksod, a költségeid 70%-áról számlát kell adnod.
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
Ha ezt a támogatási tervezetet elfogadja a kormány, az éves költségvetésen belül szereplő támogatáshoz a jelentkezés sorrendjében juthatnának hozzá a gyermekes családok.
Nem csak új lakásokra
Ha inkább használt lakás mellett döntenél, akkor sem kell teljesen egyedül szembenézned a velejáró terhekkel, ugyanis ezekre az esetekre az úgynevezett félcszocpol igénybevétele nyújthat könnyebbséget számodra.
Ez gyakorlatilag kamattámogatást jelentene a fővárosban 35 millió, vidéki ingatlanok esetében pedig 25 millió forint vételárig.
Alapesetben a vételár fele lehetne támogatott hitel, ha pedig kettő vagy több gyermeked van, akkor a vételár 60%-a. Ám a legjobban akkor jársz, ha a közszféra alkalmazottjaként tudod igényelni a kamattámogatást, hiszen ebben az esetben a vételár 70%-át fedezheted a csökkentett kamatú hitelből.
A kedvező konstrukciókat az teszi lehetővé, hogy az állam ilyen esetben garanciát vállalna a hitel visszafizetésére, melynek kamata a mindenkori jegybanki alapkamat lenne, ezenfelül pedig az állam 2-3% kezelési költséget is fizetne. Ezek a hitelezések a Magyar Nemzeti Bankon, valamint az FHB-n keresztül, a lakástakarék-pénztárak bevonásával történnének.
OLVASD EL EZT IS!

- támogatás
- kedvezmény
Így igényelhetsz önkormányzati lakást

- támogatás
- hitel
Így igényelhetsz lakástámogatást

- hitel
- lízing