Több százezer forintot is kaphatsz felújításra
Várhatóan idén is lesznek pályázati kiírások.
Az elmúlt években számos olyan pályázati kiírás látott napvilágot, melynek célja a lakóépületek energetikai felújítása volt, minek köszönhetően mára többen élhetnek korszerűbb, egyúttal takarékosabb otthonokban.
Jelenleg is bőven van mit tenni e téren, szerencsére azonban idén is várhatók pályázatok, legalábbis, ami a korábbi ígéreteket, bejelentéseket illeti. A következőkre például számítani lehet.
Panel III program
A kormányzati ciklusokon átívelő kormányzati lakóépület-rehabilitációs program, a Panel program 2014 februárjában a Fejlesztési Minisztérium decemberi bejelentése alapján harmadik szakaszához érkezik, a cél pedig, hogy a 700 ezer iparosított technológiával épült lakásból megmaradt 380 ezer lakást is sikerüljön felújítani, korszerűsíteni.
Ez nemcsak a paneles technológiával épített lakásokat érinti, de más, úgynevezett iparosított technológiával építetteket is, például az alagútzsalusakat, a síkzsalusakat és a salakbetonosokat.
A részletekről még nem sokat lehet tudni, azokat ugyanis még nem dolgozták ki teljes mértékben, az azonban biztos, hogy a komplex felújításokat támogatják majd, például a falak hőszigetelését, az ablakcserét, a gépészet felújítását, illetve a megújuló energiatermelést.
A cél, hogy csökkentsék a családok kiadásait, aminek érdekében 40%-os fűtésienergia-megtakarítást kívánnak elérni a pályázatok által.
Képeken a 65 ezer forintos családi ház: már terjed az interneten az alaprajza
Nézegess képeket!
ElolvasomTársasházi pályázat
Az egyik legnépszerűbb társasházi lehetőségnek számít az OTP pályázata, melyet 2013-ban már ötödik alkalommal írtak ki, illetve, amit az ígéret szerint 2014-ben is kiírnak, legalább akkora összegben, mint tavaly.
A rezsit nemcsak nagyszabású beruházásokkal lehet csökkenteni. Kattints ide, és tudd meg, mely eszközök segítenek benne!
2013-ban több mint ezer lakóközösség jelentkezett a vissza nem térítendő támogatásért, melyre különféle kategóriákban lehetett pályázni. Támogatást lehetett kapni többek között a lakóházak biztonságát és védelmét szolgáló fejlesztésekre, közös helyiségek, közös használatú szabadtéri területek kialakítására, felújítására, közösségi használatú zöldterületek kialakítására, felújítására, szelektív hulladéktároló kialakítására, a világítótestek, világítási rendszerek, valamint a fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítésére is.

DOGZ Farsangi Falkaséta a Városligetben
Regisztrálj és vegyél részt ingyenesen február 22-én a Városligetben a DOGZ Farsangi Falkasétán! A közös sétálás mellett számos izgalmas programmal, köztük fotózással és nyereményjátékokkal is készülünk. Űzzük el együtt a telet több száz kutyus társaságában!
falkaseta.hu
Promóció
Három kategóriában kilenc díjazottat hirdettek ki, az első díj 1 millió 300 ezer forint, a második 700 ezer forint, a harmadik pedig 400 ezer forint volt, mindemellett egy 1 millió forintos különdíjat is kiosztottak 2013-ban. Tavaly a környezetvédelmi kategória volt a legnépszerűbb, a társasházak 42%-a zöld beruházáshoz kérte a támogatást. Kattints ide, és tudj meg többet a korábbi kiírásról!
OLVASD EL EZT IS!

- építészet
- lakás- és pénzügyek
Nem szégyenlősek a lakók!

- áram
- villanyszámla
Zabálják az áramot: 8 eszköz, ami növeli a rezsit

- ingatlan
- politikus