Mit gyűjts be, ha erdőn-mezőn jársz ősszel? Igazi kincseket találhatsz
Ideje újra útnak indulni, hogy mindent begyűjtsünk, amit lehet. Figyelem, karmolni fog, de megéri!

GettyImages-1276388652
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Itt az ideje, hogy gumicsizmát húzzunk, és újra útnak induljunk, mert az őszi erdő rengeteg gyűjteni- és ennivalót rejt. Az avarban csatangolás feledtetni tudja az örök igazságot: mindig a hasunkért dolgozunk.

Szeptember van, érik a som, ez a kezdő erdőjáróknak sem okoz gondot, jól felismerhető a tojásdad piros bogyójáról. További jó hír, hogy nem kell érte csúszni-mászni, ugyanis erdő szélén, tisztásokon terem. Tavasszal, még rügyfakadás előtt reménytelve énekelgettük, hogy „somvirág, somvirág, aranysárga a világ”, eltelt fél év, itt a szüret ideje. A szedéssel nem sok dolgunk van: terítsünk le egy plédet, és rázzuk meg a fát. Az érett bogyók maguktól lehullanak. Ami sokakat elrettenthet a somszedéstől, az a hatalmas mag. Valamit valamiért. Cserébe iszonyú jó lekvárt vagy csatnit főzhetünk, utóbbi remekül illik vadhúsokhoz, előbbihez rengeteg cukor kell, de a som fanyar, savanykás, nincs mese.

Ha már úgyis van nálunk pléd, tartsuk nyitva a szemünket, ha olyan helyen járunk, és vigyünk haza borókabogyót is. A hamvas, kék bogyókat szedjük le, körülbelül olyan lesz, mintha kölyökmacskákkal játszanánk, csak ez nem szőrös. Bevett szokás a borókabogyót leverni, de ésszel. Vadhúsok elmaradhatatlan fűszere, de főzelékbe is tehetjük. Ha eleget szedünk, és marad a téli hónapok után, a sonka főzővizébe is dobhatunk belőle húsvétkor.

Ilyenkor, szeptember közepén-végén még találhatunk erdei szedret is, nagyon finom belőle a lekvár. Érdemes azonban tenni hozzá némi almát is, hogy kenhetőbb, krémesebb legyen.

Ne csak plédet, nagyobb zsákot is vigyünk magunkkal, mert rengeteg diófára bukkanhatunk túrázás, erdőkerülés közben. Ha azt mondom, dió, azt mondod, zserbó. Ha azt mondom, nem csak zserbóból áll a világ, rávágod, hogy pozsonyi kifli. Végül úgyis az enyém az utolsó szó: salsa di noci.

A salsa di noci egy diókrém Ligúriából, és nagyon könnyen elkészíthető: Először is áztassunk be tejbe két karéj kovászos kenyeret, a héja nélkül. Aztán vegyünk egy jó nagy bögre diót, amiről leszedtük a vékony, barna héját (előzőleg meg is piríthatjuk sütőben egy kissé, és tehetünk hozzá némi fenyőmagot is), 2-3 gerezd fokhagymát, egy maréknyi reszelt parmezánt, sót és 2-3 kanál olívaolajat összeturmixolunk. Persze csinálhatjuk mozsárban is, csak úgy több időt vesz igénybe. Amikor a dió kellően összetört, adjuk hozzá a kifacsart kenyeret, és keverjük el. Tejjel hígíthatjuk, ha szükséges. Körülbelül ugyanolyan állagúnak kell, hogy legyen, mint a bazsalikomos pesztónak. (Ha krémesebb állagot szeretnénk, lehet tejszínt csorgatni hozzá tej helyett.)

Ezt a pasztát aztán kenhetjük pirítósra, vagy tehetjük tésztára. Spagettival kínálhatjuk, ha már ligúriai tésztánk nincs. A diós pasztát hígítsuk fel egy kicsit a tészta főzővizével. Tálaláskor szórjunk rá még egy kis parmezánt, pirított diót és apróra vágott petrezselymet.

Aki a salsa di nocit egyszer kóstolta, máskor is akarja, úgyhogy jó eséllyel megint túrabakancsot húz, és nekiindul a vakvilágnak. Nagyon helyes, a dércsípte, őszi reggelek után már lehet szedni a kökényt és a csipkebogyót lekvárnak. Aki szárítani szeretné a csipkebogyót, az most gyűjtse, teának nem a dércsípte bogyók valók.

A kökényből idén csatnit készítek, Megyeri Sára ültette a fülembe a bogarat. Hogy hogyan fogok hozzá, még fogalmam sincs, vörösbor az lesz benne, eddig ennyi a biztos, de majd adja magát. Persze főzhetnék lekvárt is, majd meglátjuk.

Aki evett már hecsedlilekvárt, azt semmi nem riasztja vissza a narancspiros bogyóktól, pedig szedni is kínlódás, főzni is. A végeredmény azonban minden pancsolást, szentségelést megér. Sajnos mindig kevés lesz belőle, és az üvegeket dugdosni kell egymás elől, de ez van.

A hecsedlilekvár készítésének több receptje ismert, én a levágom, kettévágom, kipiszkálom a magokat, és egy éjszakára beáztatom iskola híve vagyok, talán azért, mert eleve így kezdtem neki. Szóval levágjuk a két végét, kettévágjuk a bogyót, és kipiszkálgatjuk belőle a magokat. Aztán a gyümölcshúst felöntjük vízzel, és áztatjuk egy éjszakát.

Reggel aztán feltesszük főni. Kis lángon, mert hajlamos arra, hogy odakapjon. Figyeljünk oda, hogy mindig legyen rajta elegendő víz, két-három ujjnyi. Amikor megfőtt, átpasszírozzuk. Kétszer, nekem bevált a harisnyás módszer. A pépet újra feltesszük a tűzre, ekkor adjuk hozzá a cukrot. Megrottyantjuk, és üvegekbe töltjük.

Én vajas kenyérrel szeretem a legjobban, de a csipkebogyólekvár nagyon jó mártásalap vadhúsok mellé. Az Ínyesmester szakácskönyvéből hoztam a receptet: „Kevés finom zsemlemorzsát vajban megpirítunk, felöntjük fehérborral vagy csontlével, és miután felforraltuk, annyi csipkebogyólekvárt keverünk bele, hogy elég sűrű legyen. Meg is cukrozhatjuk, és kis citromlevet is tehetünk bele. Őz-, vaddisznó- vagy szarvashús mellé kitűnő.”

A cikk az ajánló után folytatódik

Végül nem marad más hátra, mint az, hogy hosszú sétákat tegyünk a télre forduló időben, és élvezzük a friss levegőt, a napsütést, ami olyan ritkán adatik meg a következő hetekben-hónapokban. Közben néha tekeregjünk felfelé, hátha meglátunk egy-egy fehér fagyöngyöt. Ne csak csókolózni álljunk meg alatta, vigyünk haza egy csokorral. Ehhez ugyan nem árt gyakorlott famászónak lenni, de megéri. A fagyöngy teája nagyon hatásos magas vérnyomásra, érelmeszesedésre. De inkább csak tegyük vázába, mert aki nem ismeri ki magát az erdei növények, gyógynövények világában, könnyen összetévesztheti a sárga fagyönggyel.

Ha jól csináltuk, a kamránk teli, jöhet a tél!

Fotók: Getty Images Hungary

És persze a gombák! Ha lehet, eleinte csak fotózz, de úgysem bírod ki, és leszeded!

Ezt is szeretjük