Ajtó mellé kell tenni az elektronikus házőrzőt: egyből elfutnak tőle a betörők
A mozgást érzékeli, mégis más, mint egy riasztó.

A betörések mindig jelentős anyagi veszteséget okoznak a háztartásokban. Az eltulajdonított értékek mellett ugyanis legtöbbször a ház állapotában is komoly károkat okoznak a bűnözők, ezért mindig jobb megelőzni a bajt.
Szerencsére a megbízható biztonságtechnikai rendszerek között számos újdonság elérhető már bárki számára. A több ponton záródó ajtó, a mozgásérzékelő lámpa és az álriasztó jelenléte is megzavarhatja a betörőket, akik a gyorsan és feltűnésmentesen kifosztható lakásokat keresik inkább.
Elektronikus házőrző
A fenti eszközökön túl természetesen egy házőrző kutya is segít távol tartani a bűnözőket. Kellő idő és energia hiányában vagy egy albérletben viszont érthető, ha valaki nem az élő állat mellett dönt. Ezt a problémát hivatott megoldani az elektronikus házőrző, amit akár kutyások is beszerezhetnek, ha hosszabb utazásuk idejére érthető okokból nem szeretnék otthon hagyni kedvencüket.
A szerkezetet a lakásba, az ajtó mellé célszerű helyezni. A mozgást egy érzékeny szenzorral a falakon keresztül is képes érzékelni, és gombbal vagy távirányítóval kapcsolható be. A riasztó a mozgásra hangos kutyaugatást imitál, ami futásra ösztönözheti a betörőket, és nagyban növeli a lebukás esélyét is.
Pánikgomb is van rajta
Az elektronikus házőrzőt akár akkor is üzembe lehet helyezni, ha az ember otthon tartózkodik, hiszen akár éjszaka is szükség lehet a figyelmeztető jelzésre. Szükség esetén - ha például az udvaron mozgolódást hall az ember - élesítés nélkül, manuálisan is működtethető, hiszen a szerkezet gombjával bármikor elindítható a riasztó hang.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A szerkezeteken a hangerő és az érzékenység szabályozható, és az ugatás is lecserélhető más, éles hanghatásra, ha valaki inkább egyszerű riasztóként szeretné használni. Az ára a beszerzési, megrendelési helytől és márkától függően változhat, általában 10 ezertől 30 ezer forintig terjed, de érdemes több helyen is áttekinteni az ajánlatokat.
Rejtekhelyek betörők ellen
Attól még, mert bejutnak a házba, nem kell, hogy mindent elvigyenek. Az emberek most megmutatták kedvenc rejtekhelyeiket, ahol biztos, hogy nem találják meg a bűnözők az értékeket.
OLVASD EL EZT IS!

- bűncselekmény
- betörés