14 embert találtak a Földön, akit Da Vinci leszármazottjának tartanak: a géniusz genetikai adottságait vizsgálnák

A géniusz leszármazottai Da Vinci genetikájának feltérképezését segítik.

GettyImages-457752137
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csak 1452-t írtak, amikor világra jött, de Leonardo da Vinci munkássága alapján akár évszázadokkal későbbi idők gyermeke is lehetett volna. Nem hiába nevezik géniusznak a reneszánsz polihisztort, hiszen elképesztően széles körű tudással rendelkezett, korát meghaladó találmányai voltak, és a művészet terén is rendkívülit alkotott.

Napjainkban a Rockefeller Egyetem kutatói azon fáradoznak, hogy feltérképezhessék a Da Vinci képességei mögött húzódó genetikai adottságokat, hogy megérthessék, vajon milyen vele született háttérnek köszönhette zsenialitását. Ezt leszármazottai felkutatásával próbálják elérni.

Már találtak is leszármazottakat

A Da Vinci DNS-program keretében 620 évnyi dokumentációt, 21 generációhoz köthető keresztelési bejegyzéseket és végrendeleteket néztek át a kutatók, melyben lekövették a zseni apai ági leszármazottait. Azért ezt, mert ezen az ágon az Y-kromoszóma akár 25 generáción át is változatlan maradhat.

A vizsgálatot Alessandro Vezzosi és Agnese Sabato vezeti. Eddig 14 olyan személyt találtak, akik feltételezhetően Da Vinci leszármazottai lehetnek. Feltételezhetően, hiszen a kutatók is megjegyezték: attól, hogy valaki biológiai apaként van bejegyezve, távolról sem biztos, hogy valóban egy gyermek édesapja volt.

A jelöltek egy és 85 év közöttiek. Akadnak köztük gazdálkodók, irodai dolgozók, lakberendező, porcelánboltos, és amitől sokaknak felcsillan a szeme, pilóta és művész is. Tudjuk, hogy Da Vincit is rendkívül foglalkoztatta a repülés, a művészetben pedig páratlant alkotott.

Da Vinci egyébként nem házaspár gyermekeként született, hanem Ser Piero da Vinci jegyző és egy Caterina nevű parasztlány törvénytelen fiaként. Saját gyermeke nem volt, ugyanakkor körülbelül 22 féltestvére lehetett, akik közül 17 az apja, 5 pedig az anyja oldaláról származott. A kutatók öt ágat vizsgáltak át Da Vinci családfájából.

A cikk az ajánló után folytatódik

A következő lépés: a DNS-egyeztetés

A kutatás következő lépése a jelöltek DNS-mintáinak és Da Vinci DNS-ének összevetése lesz, akinek a DNS-ét feljegyzései lapjain próbálják felkutatni. Szenzációs lenne, ha a két oldal genetikailag egyezést mutatna, hiszen akkor bizonyosak lehetnének abban, hogy a géniusz DNS-ére bukkantak.

Ez esetben megnézhetnék, milyen genetikai adottságoknak köszönhette tehetségét, például átlagon felüli látását: gondoljunk csak emberfeletti térlátására vagy arra, hogy képes volt felvázolni a gyorsan szálló madarak és a szitakötők szárnymozdulatait. A kutatók a DNS-kutatással több kérdéses műről is megállapíthatnák, hogy vajon valóban Da Vinci munkájáról van-e szó, vagy sem.

Egy különös részlet Da Vinci festményén

Vajon miért festhette az üveggömböt úgy, ahogy? A híres festmény lázban tartja a művészettörténeti elemzőket.

Van valami furcsa ezen a Da Vinci-festményen: Jézus kezét szándékosan rontotta el?

Elolvasom
Ezt is szeretjük