Idegenek házaiba is benéznek majd: itt olvashatsz a tavaszi program részleteiről

Idén ez a városrész lesz a kiemelt célpont.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Budapest100 elnevezésű kezdeményezést, vagy ahogy a szervezők nevezik, civil városi ünnepet 2011 óta rendezi meg az OSA Archívum ötlete alapján a KÉK - Kortárs Építészeti Központ, évente mintegy 60 helyszínnel, több mint 150 programmal és több tízezer látogatóval.

A Szent István körút házai

A program célja a százéves budapesti épületek köszöntése, melyben önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók vesznek részt, a nyitott házak hétvégéjén pedig nemcsak a jó karban lévő épületekbe vagy a műemlékekbe látogathat el a közönség, de elhanyagolt, illetve a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakba is.

Emellett persze a kapuikat, ajtóikat kinyitó idegenek otthonaiba is be lehet pillantani, legalábbis azokéiba, akik csatlakoztak lakásaikkal a programba.

Idén a Nagykörút lesz a főszereplő

A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 építészeti projekt fő helyszíne az idén. Az április 16-17-i programhoz - mely a százéves házakat mutatja be - a nagykörúti épületek koruktól függetlenül is csatlakozhatnak.

A 120 éves, több városrészen áthaladó útvonal mentén számos kulturális, történelmi, építészeti és várostörténeti emlék található.

10 lakás, 10 élet: ezeket a képeket egyszerűen látnod kell!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az idei Budapest100 nemcsak ezeken vezeti végig az érdeklődőket, de megteremti a közös diskurzus lehetőségét is a szakmabeliek és a civilek között.

Az építészek, tájépítészek, urbanisták és az örökségvédelem hívei által szervezett programok lehetőséget kínálnak annak megvitatására, hogy ki milyennek szeretné látni a Nagykörutat. A találkozókkal a szervezők szeretnének hatást gyakorolni a döntéshozókra is, elindítva a régi épületekről és az új szemléletű várostervezésről szóló párbeszédet.

A szakmai konzultáció és a civil programok mellett a Budapest100 továbbra is fontosnak tartja a Magyarországon rejtőző magántörténetek feltárását, de szeretnék segíteni a Nagykörúton élők, boltjaikat itt üzemeltető vállalkozók és a bérlők közösségének kialakítását is. Ennek érdekében javaslatokat gyűjtenek a körúti üres, elhanyagolt üzlethelyiségek újrahasznosítására és a közlekedési problémák megoldására is. További információt a program honlapján találsz.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Kép: wikipedia.org, Barna Rovács.

Ezt is szeretjük