50%-kal olcsóbban vehetsz lakást - Mégsem biztos, hogy megéri

Az önkormányzati lakásokat ma is rendkívül olcsón adják, legalább első körben. De megéri?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzatok egyre több, a tulajdonukban lévő ingatlant értékesítenek. Ilyenkor vagy pályázatot írnak ki, vagy az érvényes bérleti szerződéssel rendelkező lakóknak kínálják, a piaci árnál jóval kedvezőbb áron, megvételre az ingatlanokat. Egy ilyen típusú tranzakció elméletileg semmiben sem különbözik egy átlagos lakásvásárlástól, mégis előfordulhat, hogy meglepetések érnek.

A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokat az 1993. évi LXXVIII. törvény harmadik, az önkormányzati, valamint az állami lakások és helyiségek elidegenítésére vonatkozó szakasza határozza meg.

Azonban az értékesítés pontos feltételeit az önkormányzatok egyénileg szabályozzák, ami azt jelenti, hogy kerületenként vagy városonként eltérő feltételek mellett juthatsz hozzá egy önkormányzati lakáshoz. Feltéve, hogy hozzájuthatsz egyáltalán.

Ma már nem olyan egyszerű

Egy korábbi, az önkormányzati lakásokkal foglalkozó, az Ingatlanmagazin.com-on megjelent cikk szerint egészen 1995-ig volt lehetőség arra, hogy a határozatlan időre bérbe adott önkormányzati lakások lakói - egy kérelem benyújtását követően - megvásárolhassák az ingatlant, amelyben élnek. Ma már ez nem egészen így van, ugyanis csak akkor van lehetőség az ingatlan elidegenítésére, ha azt az önkormányzat felajánlja, illetve engedélyezi az adás-vételt.

Annak ellenére, hogy a szorult helyzetbe került önkormányzatok egyre gyakrabban értékesítik ingatlanjaikat, ma már nem lehet olyan egyszerűen hozzájutni a korábban rendkívül kedvezményes áron megvásárolható önkormányzati lakásokhoz. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy gyakorlatilag töredékére csökkent az ilyen típusú lakások száma.

Ma is sokan élnek olyan ingatlanban, amelyet évekkel ezelőtt néhány 100 ezer forintért vásároltak meg az önkormányzattól, mára azonban töredékére csökkent az önkormányzati bérlakások száma. Nem csoda, hogy az értékesítésről döntő bizottságok és testületek alaposan megfontolják, hogy megválnak-e - az egyénileg eltérő szabályozás értelmében a piaci árhoz képest akár 50%-kal csökkentett áron - a tulajdonuktól.

A 15 legnagyobb lakberendezési hiba

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nagyon körülményes

Az önkormányzati ingatlan vásárlása kétségkívül körülményes, és a szokásosnál is bonyolultabb feladat.

Ha a helyi önkormányzat úgy dönt, hogy felkínálja megvételre a tulajdonában lévő lakást, és minden feltétel adott ahhoz, hogy megvásárold azt, akkor első lépésként kérelmet kell benyújtanod a helyi vagyonkezelőhöz vagy az illetékes osztályhoz. Azt, hogy egy szakbizottság vagy az egész képviselő testület dönt a kérdésben, az ingatlan értéke határozza meg. Árnyalja a képet, hogy tulajdonképpen csak a döntés után - vagy azzal párhuzamosan - becsülik meg az ingatlan piaci értékét. Így az önkormányzat által meghatározott összeg alapján küldik ki az árajánlatot, ami egy elrugaszkodott értékbecslés eredményeként kísértetiesen hasonlíthat a piaci árhoz.

Bajba keveredhetsz

Ennek ellenére egy önkormányzati lakás megvásárlása még mindig jó vételnek számít, és sajnos egyre gyakoribb, hogy erre a lehetőségre a bűnözők is felfigyelnek.

A helyi önkormányzatok és vagyonkezelők sokszor kedvezményekkel próbálják elősegítetni, hogy a lakók könnyebben hozzájuthassanak ahhoz az ingatlanhoz, amelyben már hosszú ideje élnek, de a bérleti jogviszony miatt még mindig nem tekinthetik sajátjuknak.

Sajnos a nehéz anyagi helyzetben lévő, önkormányzati lakásokban élő embereket néha olyan, jutányosnak tűnő ajánlattal keresik fel a kifinomult módszerekkel dolgozó csalók, hogy egyik pillanatról a másikra az utcán találják magukat.

Amennyiben a tisztességtelen módon önkormányzati lakáshoz jutó emberek túladnak a piaci ár töredékéért besöpört lakáson, akkor az új tulajdonos is kellemetlen helyzetbe kerülhet, a már idézett törvény értelmében ugyanis „az elővásárlási jog gyakorlása esetén a felek a szerződés megtámadásának jogáról nem mondhatnak le, illetőleg a megtámadás jogát megerősítéssel nem zárhatják ki. Az e tilalomba ütköző jognyilatkozat semmis.”

Ezt is szeretjük