"Mi vagy te, kecske?" - Élet a csülkös pacalon túl

Szinte mindig voltak állataim, akikkel kölcsönösen tanítgattuk-nevelgettük egymást. Ha a kapcsolatunk nem is feltétlenül volt mindig problémamentes, a lehetőségeimhez képest igyekeztem megadni mindazt, amire úgy gondoltam, szükségük lehet, fizikálisan és érzelmi-lelki szinten egyaránt - aztán vagy sikerült kielégíteni a megrendelői igényeket, vagy nem. Mindenesetre úgy éreztem, ha nem is tökéletes, de talán jó gazdájuk vagyok, netán még állatbarátnak is nevezhetem magam.

Ugyanakkor lépten-nyomon belebotlottam történetekbe olyan társaikról, akiknek nemhogy gondoskodás, de még egy jó szó sem igen jut, sőt, egyenesen kihasználják őket - például a húsukért, a tejükért, de van, akiből cipő vagy táska készül, vagy kísérleti alanyként laboratóriumban kénytelen szenvedések közepette leélni rövidke életét.

Rengeteg a baj e téren, és egy ember nyilván nem tudja megváltani a világot - sajnos még sok sem igazán -, így egy darabig próbáltam nem tudomást venni minderről, mondván, hogy úgysem tehetek semmit. Aztán kicsit jobban elmélyedve a témában rájöttem, hogy dehogynem, például azzal, ha elbúcsúzom a hústól - még akkor is, ha elég sok időbe telik, mire az el nem fogyasztott mennyiségnek köszönhetően megmenekül egy-egy baromfi vagy pláne sertés.

Az átállás egyáltalán nem esett nehezemre, sőt, a húst kiváltandó újabb és újabb ételeket ismerhettem és szerethettem meg, miközben egyre jobb éreztem magam minden téren. Olyannyira, hogy mostanra más állati eredetűt is ritkán eszem, és akkor sem azért, mert annyira kellene, hanem inkább a vegán termékek macerás beszerezhetősége miatt. És csodák csodája, az elmúlt tíz év során, mióta így élek, nem kellett szembesülnöm a nyugati ember mumusával, a fehérjehiánnyal, legfeljebb néhány "Mi vagy te, kecske?" típusú kérdéssel. Különösebb fennakadás nélkül elműködgetek két-, esetenként háromembernyi feladattal - nem mintha túl sok választásom lenne -, és a rendszeres mozgásra is jut energiám.

És ebben nincs is semmi különös, olyannyira, hogy egyre többen akadnak vegán versenysporlók is, hogy csak a talán legismertebbet, Scott Jurek ultrafutót említsem. Jurek a 24 órás futás amerikai csúcstartója, és 266,01 kilométerrel vb-ezüstérmes is ezen a távon. A 246 kilométeres Spartathlonon eddigi legjobb ideje 22:20. Közel 20 éve nem fogyaszt húst, 1999 óta más állati eredetű táplálékot sem.

A jó példáért persze nem kell Amerikáig mennünk. Dobos Gábor ötletgazda-szervező és Sulyok Csillag - mindketten vegánok - úgy döntöttek, április 3-4-én megrendezik az első 24 órás vegán futást, bebizonyítva, hogy az állatok kizsákmányolása nélkül, kizárólag növényi étrenden is lehet egészségesen élni. A helyszínen általuk is inspirációt és motivációt kaphat mindenkit, aki szeretne részese lenne a változásnak egy élhetőbb világért - harmóniában földlakó társainkkal. És lehet, hogy jobb program, mint például az n+1. kasszasikergyanús alkotás megtekintése.

Jurek Scott fotója: Wikipedia, Windriverwild

• vega
• állat
• állatkínzás
• vegetáriánus
• állatvédelem
• Lélekprojekt