- Mikor szállunk már le?

Kis piros gumicsizma, lila nadrág, a megfelelő virágos hímzéssel. Hároméves forma, huncut fürtökkel és olyan pillantással, amire azt mondják, a szeme sem áll jól. Szerintem pedig nagyon jól áll neki a csibészség. Egy nagyobb kék babakocsiban utazik, aminek aljában ott vannak a szükséges kellékek, amik egy ekkorka gyerekhez kellenek. Talán fura, hogy egy háromévest babakocsiban visznek, de hát az unoka után szaladni már nem olyan egyszerű, így praktikusabb.

Irányba fordítja a metróban, hogy a szembejövő huzat megcibálhassa a haját, hiszen tudja, hogy az unokájának nagyon fog tetszeni.

- Mikor szállunk le?
- Még nem most, elég sokat kell még mennünk, de majd szólok.

Az utolsó ülésrészhez ülnek le, majd spontán bábelőadás kezdődik a kék elefánttal, legalábbis úgy látom, az, de végül is bármi lehet a plüssből készült állatka. A kislány visongva nevet a mesén, nagyokat rúg a lábával, de nem szól rá, hogy maradjon csendben, ne rugdosódjon, tudja, hogy az unokája gyerek, és nem kell mindig nagyon jól viselkednie.

- Mikor szállunk le?
- Még megyünk egy párat, majd Újpest-Városkapunál.
- Úpestároskapu.
- Úgy-úgy, ügyesen mondtad.

Rengeteg érdekesség van a metróban, végig szóval tartja az unokát, elmondja, mit lát, a kislány visszaismétli. Nem untatja, hogy állandóan visszakérdez, hogy sokszor elhangzik az "És az mi?".

- Inni - adja ki az utasítás, és rámosolyog.

Az ital persze azonnal érkezik, profi anyukák is megirigyelhetik a praktikus hátizsákot, amiből előkerül a csőrös pohár.

- Fika - száguld végig a nagy felfedezést követően a kiáltás, és én csak röhögni tudok rajta, olyan büszkén mutatja.
- Jól van - és már kerül is elő a zsebkendő, majd letisztogatja az ujjacskákat, nem szól rá, nem cicceg, hogy ezt nem szabadna, és nem is érzi magát kínosan az unoka miatt.

- Mikor szállunk le?
- Már csak kettőt kell mennünk.

Nagyapa és unoka metróznak.

• metró
• unoka
• Lélekprojekt