Terhesség vagy áldott állapot? Egy anyuka őszinte vallomása

Azt gondolom, leginkább mindkettő. Főleg az eleje és a vége tartogat kellemetlen vagy akár elviselhetetlen állapotokat. Velem eleinte sokat szórakoztak a hormonok, az élet olykor sötétnek és kilátástalannak tűnt, észrevétlen elmagányosodási rohamok törtek rám, és a legnevetségesebb helyzetekben akartam felrúgni a párkapcsolatomat. Nem kíméltek a hányások, émelygések, alvásproblémák sem. Ahogy teltek a hónapok, alig tudtam fejben követni a fizikai változásokat, és rendszeresen rányitottam az ajtókat a hasamra.

Nem mertem állva maradni a járműveken, mert az egyensúlyérzékelésem még a régi elosztást követte. A tükör is idegen lett, általában nem a boldog várandós képe ragyogott rám vissza, hanem egy rémületesen elbálnásodó asszonyé, amit nem könnyített meg a nehézkes mozgás, a fatuskóvá vizesedő boka, a kínszenvedéses lépcsőzés, az ötpercenként jelentkező pisilőinger, vagy a kihívás, amit egy zokni felhúzása jelentett.

Felfedeztem, hogy életemben először igazán együtt tudok érezni az öreg emberekkel. Addig csak hittem, hogy képes vagyok erre, de valóban átélni, hogy rengeteg addig könnyed mozdulat nehézzé válik, vagy egyenesen fájdalmassá, rávilágított, mi várhat rám is ötven év múlva. Második terhességem utolsó hónapjaiban a majdnem hároméves kisfiam rászokott a rendszeres nyöszörgésre és jajongásra, amit nem tudtam mire vélni, aztán rájöttem, hogy csak engem utánoz.

Lehetne még hosszan taglalni a kellemetlenségeket, de én inkább az általam átélt előnyeit szedném csokorba - természetesen felülmúlhatatlan ajándékán kívül - azoknak, akik ebben a pillanatban a lejtőn érzik magukat, és legalább egy napra leakasztanák mindenestül ezt a terhet, és odadobnák életük párjának, hogy cipelje már ő is egy kicsit.

Még alig nyolchetes volt a hasamban a fiam, amikor a férjem egyik reggel rosszulléttel ébredt. Rendesen küzdött a hányingerrel, és másnap is hasonló jelenségre keltem. Utánaolvasva kiderült, nem egyedi eset, és szimpátiaémelygésnek nevezhetjük cseppet sem tudományosan. Nagyon megható volt. Állítólag vannak apák, akiknek a szülőszobán is vannak szimpátiafájásaik, de idáig nem jutottunk.

Egyébként igazi lovag módjára viselkedett végig; ha este tízkor fogott el az emésztő vágy egy kis eperért februárban, ő nyakába vette a várost, hogy kerítsen nekem valahonnan. Amikor pedig kínok között caplattam egy alma után sóvárogva, és sehol sem találtunk aktuálisan működő boltot vagy zöldségest, elkérte nekem az egyetlen nyitva talált fagyizó kirakatának friss díszítését, hogy enyhítse szenvedéseimet. Úgy éreztem, újra beleszerettem.

Mikor bejelentettem a hírt itt-ott, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, elképesztően megmozdult körülöttem a világ. A legváratlanabb emberek sírták el magukat a hírre, vagy öleltek át, ami nagyon jólesett. Néha közöny vagy érdektelenség fogadott, de ezeknél jóval több kedves szót és jókívánságot kaptam, melyek kifejezetten feltöltöttek érzelmileg. Ha magam alatt voltam, gondolatban olykor belekapaszkodtam. Ismeretlen emberek is megleptek nem várt kedvességükkel vagy különös reakcióikkal.

Mikor már egyértelmű volt a pocakom, szinte mindig átadták nekem a helyet a tömegközlekedési eszközökön, pedig elég sokat utaztam. Kifejezetten előzékenyek ilyenkor az emberek, és nemegyszer előfordult az is, hogy idegenek vették át az irányítást egy tömött buszon, hogy helyet keressenek nekem. Két kirívó eset volt csupán, amikor nyeltem egy nagyot a meglepetéstől. Egyszer elég arrogánsan rám szólt egy nő a villamoson - mert sok táskája volt -, hogy milyen tapló vagyok, amiért nem adom már át neki a helyet. Ezek után a férjem elküldte messzebb, néhány kedves szóval tájékoztatva az állapotomról. Másik alkalommal a 7-es busz végében négy, kényelmesen üldögélő, nagyjából 20 és 40 közötti férfiember vette rezignáltan tudomásul, hogy ott állok előttük nagy hassal, és beszélgetek egy még nagyobb hasú, kilencedik hónapban járó leányzóval.

Persze, a világ nem lehet mindig mindenhol kerek, de ezeken kívül azért tényleg a figyelmesség és előzékenység volt a jellemző, bármerre jártam.
Egyik alkalommal fiatal koldusasszony sétált velem szembe a villamosmegállóban. Mindenkihez odament, elmesélte, miért kér pénzt, és általában csalódott vagy gyűlölködő arckifejezéssel, esetleg átkozódva lépett tovább. Éppen azt latolgattam kényelmetlenül, adjak-e, vagy ne adjak neki pénzt, amikor rám nézett, és csak ennyit mondott: jó szülést! Döbbent arccal néztem utána, és ismét átjárt az az érzés, hogy ez tényleg áldott állapot. Idegenek mosolyogtak rám csak úgy, bárhol az utcán, pedig ilyesmit korábban sosem tapasztaltam.

Gyakran meg is szólítottak, érdeklődtek, hogy vagyok, fiú lesz-e, vagy lány. Néhányan titokzatos mosoly kíséretében egyszerűen kijelentették, hogy fiú. Vagy lány. A város egyszerűen megváltozott. Simán végigmentem a legnagyobb nyugalomban olyan utcákon sötétedés után, ahol máskor aggódva siettem át. Úgy éreztem, mintha egy jóságos védőburok venne körül engem is, ami megvéd minden ártalomtól.

Nemcsak kedvenc bútoráruházunkban engedtek előre a pénztárnál, de olyan helyeken is, ahol ezt sehol nem láttam hivatalosan kiírva. Moziban a kedvemért egy szimpatikus fiatalember spontán létrehozott nekem kismamakedvezményt, azaz diákjeggyel engedett be. Amikor pedig berohantam egy szórakozóhelyre délután, hogy könnyítsek magamon a sok limonádé és a baba nyomásgyakorlása miatt - meggyőződésem, hogy kényelmes puffnak használta a hólyagomat -, a WC-s fiú előrehívott a sor végéről, sőt, még azt a száz forintot sem volt hajlandó elfogadni, amit a műveletért egyébként szigorúan begyűjtött másoktól.

Végezetül a hab a tortán, ami a lelkemet gyakran a helyére simogatta, az a fizikai változás több pozitív hatása. 50 kilóval estem teherbe, szóval nem voltam egy elefánt, de a hasamon azért terpeszkedtek kis úszógumik. Várandósan azonban szembesülni azzal, hogy most jogosan nem húzom be, és még szép is így a hasam, csodálatos volt! Hónapokig nem kellett beszívott levegővel mászkálni vagy görcsölni azon, milyen rútul fest, ahogy leülök. Évek óta nem voltam a strandon ilyen nyugodt. Az arcbőröm simább, a hajam dúsabb és fényesebb volt. A mellek változására fel voltam készülve, de átélni aztán tényleg egy élmény. Főleg annak, akit alapból kisebbekkel áldott meg az ég.
Gondolom, aki most vár babát, vagy már életet adott a gyereknek, neki is volt jó néhány pozitív tapasztalata, amire visszagondolva kicsit könnyebbé válnak az olykor valóban emberpróbáló hétköznapok.

• terhesség
• Lélekprojekt