Ülünk egy sörözőben, körülöttünk pezseg a világ, te pedig a telefonodat bújod
Vannak pillanatok, amikor meg kell tanulni letenni.

nagykep?cikkid=166508&kep=tarsasag-telefon1-lead

Néhány évvel ezelőtt egy kávézó frappáns felirata szélsebesen söpört végig az interneten, amely a legtöbbek számára derültséget okozott. Az idősek lemondóan csóválni kezték a fejüket, a fiatalok viszont mosták a kezeiket abban a szilárd hitben, hogy ez csak a kockákra vonatkozik. A felirat a következő volt: Nincsen wifi. Beszélgessetek! Akkoriban még csak kezdődött a jelenség, ami mára sajnálatos módon szinte minden társaságban felüti a fejét.

Négy korsó sört kérünk a kissé zsúfolt, de még élvezhetően pezsgő kocsma pultjánál. Egy rövid ideig bizonytalanul rójuk a köröket az asztalok mellett, mire végül kiszúrunk egy szabad helyet. Alighogy lehuppantunk, el is kezdődik az, ami az őrületbe kerget: a megszállott wifi-keresés.

- Hol a jelszó? Ki van írva? Nem működik. Megkérdezem. Csupa kisbetű? Jó, kösz!

Éppúgy, ahogy Aliz elkószál Csodaországba, egy varázsütésre téged is magába szippant. Hiába zajlik körülötted ez a csodálatos élet, és hiába mesélem el legféltettebb titkaimat, egy elhadart aha a válasz. Figyelsz rám? Persze! És értetlenül nézel rám, mert valóban vissza is tudod mondani, nekem mégis hiányzik valami régimódi extra, a regények illatozó lapjaira illő tisztelet vagy az időnként szemkontaktussal megerősített odafigyelés.

Változó közös élmények

Amikor viszont a társaság többi tagja is lázasan a telefonjába merül, abszurd módon simogatva az ujjlenyomatos kedvencet, az egymásnak küldözgetett képeken nevetgélve, csalódottan rájövök, hogy nem vész el minden közösség, az online színtéren egyszerűen a hagyományos társalgásnak van egyre kevesebb helye. A silányuló kommunikáció felületes kapcsolatokat eredményez, miáltal a tömeges magány közhelye sem tűnik olyan drámai túlzásnak.

Annak ellenére, hogy kevesen vallják be, mára rengetegen képtelenek egy társasági eseményt telefon nélkül megélni. Bár már tudományosan is alátámasztották, hogy a folyamatos elérhetőség súlyos szorongást okoz az emberekben, a kis szerkezet piszkálásától sokan mégsem tudnak lemondani. A nem-gondolkozás kényelmét biztosító, helyetted-okos telefon nyomogatása pedig pótcselekvésnek sem utolsó.

Mivel az új technológiai kütyüket egyáltalán nem láthattuk szüleinknél gyermekkorunkban, a használatukra vonatkozólag sem kaptunk mintát, nem csoda hát, ha az ember a tanulás helyett inkább pokémonozik, vagy az etikettet felrúgva, telefonnal a kezében ül a romantikus vacsorán, és nem érzi tiszteletlenségnek azt sem, ha egy baráti összejövetelen alig néz a másik szemébe, kirekesztve az online teret mellőző társaikat. Vagyis a hozzám hasonló kőkorszakiakat.

Második helyre szorulva

A jelenség hátrányai szépen kirajzolódnak a tömegközlekedési eszközökön. Sosem volt a hosszú távú kapcsolatok épülésének színtere a néhány megállóig tartó flört, mégis tagadhatatlanul jót tesz az önbizalomnak egy elismerő pillantás. Van valami bájos izgalom abban, amikor felszáll a férfi, és megnézi a csinos nőket, és felszáll a csinos nő, aki végigméri, melyik férfi nézi meg őt. Mert így működik ideális esetben.

Most a gyönyörű nő felszáll a 3-as metróra, ám a kocsi utasai ügyet sem vetve rá tovább telefonoznak. Csalódottan konstatálja másodlagos helyzetét, majd ő is a telefonjába merül. Ha nem regisztrált a Tinderen, úgysincs esélye, hogy szemrevételezzék.

Azt gondolom, az arany középút eléréséhez nemcsak azt kell megtanulni, hogyan kell jól használni az okostelefon nyújtotta lehetőségeket, hanem azt is, hogy mikor kell félretenni. Mert a világ tényleg nyüzsög, legalábbis addig, amíg mindenkit be nem szippant a virtuális valóság. De talán a közelgő szilveszteri mulatságok lehetnének egyfajta különleges kihívások a társaságok számára: letenni a telefonokat, felvenni a szemkontaktust, mosolyogva beszélgetni egy jót a barátokkal. Aki pedig az elsőként nyúl a telefon után? Fizethet egy kört a srácoknak.

Ezt is szeretjük