Hiába van ilyen végzettséged, a fizetéseden nem fog látszódni

A napokban derült ki, hogy Magyarországon súlyos mértéket öltött a munkaerőhiány - azon a Magyarországon, ahol ezzel párhuzamosan a munkanélküliség egy valós probléma. Belegondoltam, hogy ez az óriási ellentmondás vajon hogyan lehetséges, és rájöttem, hogy nem is kell messzire menni a válaszért: első körben elég körülnézni a korosztályomban, a 20-30 évesek körében.

A korombeli ismerőseim nagy része nem a szakmájában dolgozik - már ha egyáltalán van neki olyan: inkább az olyan lehetőségeket keresik, ahol szakképesítés nélkül is lehet helyezkedni, és várnak egy szebb jövőre, ami nem jön el. És közben csodálkoznak, bánkódnak, kuporgatnak, és belefásulnak a hétköznapokba.

Nagyon összetett probléma ez, amelynek egyik gyökerét az oktatás elhiteltelenedésében látom. Az OKJ bevezetésével és a főiskolai rendszer felhígulásával elszaporodtak azok a szakok, amelyek időhúzásra tökéletesek, de a nagybetűs ÉLET-ben mint olyanban semmire nem jó a végzettség, amit adnak. Egyáltalán nem arra mennek az iskolák, hogy használható munkaerőt képezzenek, emellett a diákok jó része sem a jövőre gondolva ül be a padba. Mintha a döntéshozatal és a társadalom elbeszélne egymás mellett.

Felütötte a fejét egy jellegzetes, modern kori betegség, amitől egy hang folyamatosan azt suttogja a fülekbe, hogy ők többet érnek másnál, és ahhoz, hogy ezt megmutassák, diploma, de minimum felsőfokú végzettség kell, mindegy, milyen szakon, csak lehessen dicsekedni azzal, hogy főiskolát végeztek. Az már részletkérdés, hogy mi lesz utána, vagy akár közben, amikor majd jönnek a vizsgák, és tanulni kellene, de ők inkább bulizni mennek, mert nekik ez jár, most fiatalok, most kell megvadulni.

És ha útközben kihullanak, meg vannak lepve. Ha mégsem hullanak ki, büszkék magukra, hogy meg tudták csinálni, nem is olyan nehéz ez, mint azt mások mondják, hiszen végigpartizták a főiskolát, vagy OKJ-s órák 80%-án meg sem jelentek, ők voltak az élet császárai, most mégis itt van a papír. A papír, ami szerintük ugyanannyit ér, mint azé, aki körültekintőbben választott szakot, netán jobban meg is dolgozott a végzettségéért. Aztán csodálkoznak, amikor nem hívják vissza őket az állásinterjú után, vagy egyáltalán el sem jutnak odáig, mert annyira telített a szakterületük.

Ekkor jön a kényszerű külföldre utazás, esetleg az érettségivel vagy anélkül végezhető munka, ami a delikvensnek végtelenül nehezére esik, de úgy érzi, nincs más választása. És így altatja el a fényesnek álmodott jövő ragyogását a valóság hidegzuhanya.

A legnagyobb baj az, hogy nincs rend a fejekben. A fiatal generációnak nem nagyon magyarázták el, hogy semmit sem adnak ingyen az életben, és egy átlagembernek ahhoz, hogy előrébb jusson, tanulni, dolgozni, fejlődni kell, ráadásul sajnos még így sincs rá garancia, hogy a szerencse is mellészegődik. Sokkal nehezebb feldolgozni és a helyén kezelni egy kudarcot vagy egy várakozásnak nem megfelelő munkalehetőséget, ha az ember a sült galambra számított.

Nagy gond az is, hogy egyes szakmákat kollektíven lenéz a társadalom - ez a fizetésekben is megmutatkozik -, és már kisiskolás korban bele van táplálva a gyerekek fejébe, hogy ilyen munkákra csak az vetemedik, aki buta, aki semmi másra nem jó, pedig ez nagyon nem így van. Jó volna megérteni, hogy nem kell mindenkinek értelmiséginek lenni, de ha valaki mégis ezt az utat választja, akkor nem árt rendesen végigmenni rajta.

Ha több tér nyílna arra, hogy a diákok tehetsége megmutatkozzon és kibontakozzon, az oktatás célja pedig nem az egyediséget nélkülöző tömegcikkek gyártása lenne, hanem mindenkit a saját útján terelgetnének, talán jobb lenne a helyzet. Az egész rendszerre ráférne az újítás, a kozmetikázatlan felmérések, az átgondolt változtatások, az önös érdek nélküli döntéshozatal. Bizonyára nagy munka lenne ez, de én úgy gondolom, hogy megérné rajta dolgozni.

• munka
• tanulás
• probléma
• vélemény
• társadalmi probléma
• munkanélküliség
• iskola
• közoktatás
• Lélekprojekt