Egy lista arról, mit nem szabad elfelejteni soha többé

Elmúlt halottak napja, letettük gyertyáinkat szeretteink földi emlékhelyeihez, a síroknál állva pedig idén is megfogadtuk, hogy soha többé. Hogy soha többé nem hagyjuk, hogy a szürke hétköznapok elmossák az emlékeket, hogy a reggeli rohanásban igenis jut idő megsimítani a széket, amin mindig üldögélt, hogy igenis lesz idő szívből, könnycsordultig nevetni, ahogy azt neki megígértük.

Aztán hétfőn már szorosabbra húzzuk a kabátot, mosoly nélkül lépkedünk munkahelyünk felé, és szívünkben csak halk sikollyá foszlik a „soha többé”.

Számadásra készülök. Nem azért, mert közeleg az év vége, nem is azért, mert nem tudom, hányadán is állok az élettel. De napok múlva ismét öregebb leszek egy évvel. Most került kezembe egy interjú, melyet láss csodát, velem készítettek. Olyan lelkesedéssel beszéltem alkotásról, tervekről, családról és álmokról, hogy elszégyelltem magam. Mert bizony én is elfelejtettem a soha többém.

Elfelejtettem, hogy az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten. Elfelejtettem, hogy mennyire egyhangú az ég, ha nem csipkézik bárányfelhők, hogy milyen halott az erdő, ha nem dalolnak benne madarak. Hogy bizony ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észrevehető, apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el.

Ma van hátralévő életem első napja. Ezt pedig meg kell ünnepelni. Csak ma boldog leszek. Mert igenis, a boldogság belülről jön, nem külsőségek határozzák meg. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel, és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, csak az edzés kedvéért.

Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek, viszontszeretnek.

Mától észben tartom, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy valaki gyűlöletére pazaroljam. Figyelni fogok, hogy ne hasonlítsam az életem másokéhoz, nem tudhatom, hogy az ő útjuk miről szól. Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de nem kell félni, Isten sosem pislog.

Meg kell gyújtani a gyertyákat, használni kell a szebb ágyneműt, a puhább törölközőt, fel kell venni a csinosabb fehérneműt. Nem szabad különleges alkalmakra tartogatni, mert az bizony mindig ma van. Minden csapást az alapján kell megítélni, hogy öt év múlva számítani fog-e. Hogy más mit gondol rólam, az nem tartozik rám. Amit Isten másokért megtesz, azt értem is megteszi, sőt. Bele akarsz ugrani a pocsolyába gumicsizmában? Tedd meg! Mosolyogj addig, míg visszamosolyognak rád. Fizess egy kávét egy teljesen vadidegennek.

Megkérhetlek valamire? Írj fel egy hétig minden nap valami jót a napodból - el is küldheted nekem. Lehet az bármekkora apróság. Akár az, hogy kő-papír-ollóval döntöttél egy dologról. Besütött a napfény a szobádba. Kimondtad, amit gondoltál. Bátor voltál. Hogy emlékszel az óvodáskori barátod nevére. Csak hét napig tedd meg ezt. Feltettem én is ezt a bakancslistámra. És nem fogom elfelejteni. Soha többé.

• boldogság
• Lélekprojekt