Egyetlen apróság, de el sem tudod képzelni, mennyi minden múlik rajta

Van egy apró, ám annál fontosabb dolog, amire egészen régóta odafigyelek, mert szerintem nagyon sok múlik rajta az életünk minden területén. Ez pedig nem más, mint a szép beszéd. Félreértés ne essék, nem a nyelvművelő beszél most belőlem, hiszen a szép beszéd alatt ezúttal nem a választékos szókincsre, az igényesen megformált összetett mondatokra vagy más hangzatos retorikai petárdákra gondolok, hanem arra, hogy lehetőleg minden esetben tisztelettel és szeretettel szóljak a másikhoz.

De ki is az a másik? Mindenki, aki az életem különböző területein körülvesz: a barátnőm, a szüleim, a munkatársaim, a testvérem, a barátaim, a szomszédaim, sőt, még az idegenek is, az eladók a boltban, az ellenőrök vagy a koldusok, akik odalépnek hozzám, hogy adjak nekik pár forintot. Ez a tudatos hozzáállás számomra azért különösen fontos, mivel hiszek abban, hogy a kommunikációnk stílusa erőteljesen befolyásolja mindazt, ami velünk történik.

Amit te adsz...

Nem vagyok babonás ember, de a téma kapcsán mindig eszembe jut sokat idézett közmondásunk, miszerint ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Hiszek benne, hogyha csúnyán, tiszteletlenül vagy mogorván szólunk egymáshoz, akkor azon túl, hogy ezzel nem tüntetjük fel magunkat túl jó színben, egy olyan lejtőn indulunk el, ami semmiféle jóhoz nem vezet. Ha viszont kedvesen nyilatkozunk meg, azzal pozitív irányú változás felé billentjük el életünk apró-cseprő dolgait.

Mondok két konkrét példát is, melyekkel rendszeresen találkozom a környezetemben. Mindig elborzaszt, amikor azt látom, hogy két ember, akik együtt élnek, hogyan sértegetik egymást - látszólag szeretetből. Nem hiszek az ilyesmiben, hiszen a kedves viccelődésnek induló, apró verbális támadások rövid idő alatt bántó ócsárolássá fajulhatnak, a másik alattomos becsmérlése pedig az én szótáramban nem összeegyeztethető azokkal az érzésekkel, amelyek a társamhoz fűznek.

Akadnak viszont megindító ellenpéldák is. A szomszédaim például egy idős házaspár, akik több évtized együttélés után is olyan gyengédséggel, tisztelettel és rajongással szólítják meg egymást a lépcsőházban, amikor időnként összefutok velük, hogy egészen meghatódom tőlük. Ők nem felejtették el, sőt, már sokkal hamarabb tudták, mint én, hogy a szép beszéd mekkora kincs, és milyen észrevétlen lágysággal tudjuk vele kifejezni, hogy mennyire nagyra tartjuk és imádjuk azt, aki minket választott.

De nem akarom a másikkal való tisztelettudó beszéd jelentőségét csak a párkapcsolatra leszűkíteni. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy fárasztó nap vagy stresszes élethelyzetben az ember könnyebben és hamarabb kijön a sodrából, de szerintem pontosan az ilyen pillanatokban kell még jobban arra koncentrálnunk, hogy ne veszítsük el a fejünket, és vágjunk olyan dolgokat a másik fejéhez, amit később megbánunk.

Az elhangzott sértésekért utólag bocsánatot lehet kérni, de a felesleges és fájdalmas sebeket, amiket velük okoztunk, már sokkal nehezebb begyógyítani. Ezért nem hiszek a veszekedésben sem, a kiabálásban pedig főleg nem. Sokkal célravezetőbbnek tartok egy higgadt és megfontolt beszélgetést, amit a szeretet vagy szerelem légköre burkol be, még akkor is, ha sok feszültség összegyűlt mindkét félben.

Emberek vagyunk, és hajlamosak néha elfeledkezni róla, hogy a méltóságteljes beszédet mindenki megérdemli, és arról is, hogy a beszéd is az emberi méltóságunk alapvető részét képezi. Nincsen ezzel semmi baj, de szerintem mindannyian sokkal jobban járunk, ha szépen szólunk egymáshoz, különösen akkor, ha fáradtak, feszültek vagy éppen boldogtalanok vagyunk. Ahogyan Deepak Chopra, a népszerű indiai származású szerző mondta: "A másik ember egyetlen durva szava is képes fizikailag rombolni a testet, de egyetlen szerető szó is képes helyreállítani az összhangot."

• beszéd
• szeretet
• tisztelet
• párkapcsolat
• vita
• Lélekprojekt