Veszélyes, de legalább olcsó! Egy kaland, amire mindig emlékezni fogsz

Régen mindenki ezt csinálta, ma viszont óva intenek attól, hogy megpróbáld. Tény, ezt a kalandot csak azok vállalják be, akik kellően bátrak hozzá.

Sokáig, pontosabban huszonéves korom elejéig meg sem fordult a fejemben, hogy kocsi, busz vagy vonat helyett máshogyan is utazzak, amíg meg nem ismertem jövendőbeli férjemet. Legjobb barátjával ő már addigra megjárta Bulgáriát és Isztambult, természetesen stoppal. Emlékszem, nagyon izgultam, amikor elindultak egy-egy hosszabb, több napon át tartó útra, és napokig aludni sem tudtam, olyan szörnyű dolgokat vizionáltam, amikor nem tudtam őket azonnal elérni telefonon: mikor rabolják ki őket, milyen őrült mellé kerülnek, és hasonlók.

Talán szerencséjük volt, de sokkal inkább a józan ész és az alapos tervezés kellett ahhoz, hogy mindig épségben visszatérjenek. Elmesélték, milyen nehéz volt az indulás, mindennap már hajnalban kiálltak a táblával a legforgalmasabb főútra, A4-es papírokkal, tűzőgéppel felszerelkezve. Voltak nehézségek, és volt, hogy órákig kellett várniuk és ázniuk az esőben, de sokszor, amikor már nem is számítottak rá, akkor jött az önzetlen segítség, teljesen ismeretlenektől. Utaztak katonákkal, egy óceánjáró kapitányával, kamionosokkal és kedves nyaralni tartó családokkal. Mindig vigyáztak egymásra, éjszaka felváltva aludtak, és mindig figyelték az útvonalat az autóban ülve. Sokszor próbálták meggyőzni őket, hogy másfelé, máshogyan kellene eljutniuk, de ha mindig másra hallgattak volna, sohasem értek volna célt.

Amikor hazaértek, a következő éven úgy döntöttem, és is kipróbálom a stoppolást. Természetesen nem egyedül, és nem is barátnővel, annyira azért óvatos voltam. Nyár volt, egyetemisták voltunk, a férjemmel pedig egyik reggel kitaláltuk, hogy lestoppolunk a Balatonig, azonban úti célunk nem volt: "oda megyünk, ahová elvisznek!" - ebben maradtunk. Izgatottan álltam ki az út szélére, mutattam a "magic fingert", és lám, pár perc alatt kapásunk volt. Talán azért, mivel egy párt még egy női autós is könnyebben felvesz, mint mondjuk két srácot. Az autós az északi partra vitt minket, Balatonfüredre. Egy mesés napot töltöttünk ott, majd ismét útnak indultunk, a déli partra. Olyan vezetőt fogtunk ki, aki csupán Siófokig ment volna, de felajánlotta, elvisz minket még 60 kilométerrel arrébb, majd kitett ház előtt.

Eddig csak pozitívan csalódtam a stoppolásban, ám ez nem jelenti azt, hogy veszélytelen lenne. Lehetőleg ne utazzunk egyedül, mindig legyünk figyelmesek, és kellően kételkedők is. Vigyázzunk egymásra!

• autóstop
• Lélekprojekt