Mindenkinek van ilyen, és mindenki ragaszkodik hozzá: neked mennyire fontos?

Nagyon úgy néz ki, hogy öregszem. Ezt a megállapítást pedig nemcsak arra alapozom, hogy napról napra idősebb leszek, maholnap pedig harminc, hanem arra is, hogy rájöttem, makacsul ragaszkodom valamihez. Valamihez, ami mindenkinek van, mindenkinek más, és mindenkinek kell - így nekem is, és annak hiányában úgy érzem, nem egészen kerek a világ.

Hogy mi ez? A reggeli tejeskávé, amit igenis otthon, a kanapén ülve szeretek elszürcsölni. Ha a telefon szundija csőbe húz, és rohannom kell, vagy csak szimplán addig-addig vacillálok, mit vegyek fel, hogy elszalad az idő, és emiatt nincs módom ezt a kis reggeli szertartást elvégezni, nem úgy indul a napom, ahogy azt szeretném, és akár az egész hátralévőt is megváltoztathatja.

Nemcsak a kávéról van szó, persze. Ha csak tehetem, igyekszem otthon reggelizni, és nem a munkahelyre érvén a konyhában, ahol, bár szintúgy hangulatos lehet - kiváltképp, ha más falatozókkal fut össze kint az ember - mégsem vagyok otthon, és az mégsem az, amit szívem szerint tennék. A kávé és a reggeli otthon tehát nálam szent. Ezekhez makacsul ragaszkodom, és néha bizony be is vállalom, hogy időben megcsússzak, hátha az épp időben begördülő BKV majd megment, csak besuvaszthassam a készülődéssel töltött időbe.

Azaz - pontosítanék. Mert voltaképpen, ha jobban belegondolok, minden reggelem állandó forgatókönyv szerint zajlik. Megvan, mi mi után jön, mikor mosom meg az arcom, mikor slattyogok ki a konyhába, hol öltözködöm, és mikor megyek fésülködni, sminkelni, fogat mosni. Ezt így össze-vissza még leírni is furcsa volt, mert nem stimmelt a sorrend. Ha reggel sem stimmel, az egész egy nagy gubanc lesz.

De vajon mire ez a napindítórutin-mánia? Valóban ennyire fontos lenne, hogy minek, mikor és hogyan kell megtörténnie az események egymásutánjában reggelente? Ha igen, miért?

Bizony, fontos. Megkockáztatom, hogy a ház többi lakója, sőt, az összes házé az utcában, Budapesten, sőt, a világon, rendelkezik a maga kis napindító rutinjával. A legszebb, hogy mindenkié más. Az egyikben élére hajtott napilap, a másikban egy bizonyos pöttyös bögre van, a harmadikat teaillat lengi be, míg a negyediket mindenképpen pirítósé. Nincs két teljesen egyforma napkezdés, ahogy nincs két egyforma ember sem. Csak a cél ugyanaz: egyensúlyba kerülni az ágy vízszintese és a nappal függőlegese között, az pedig mindenkinél egyéni, hogyan éri el.

Valóban öregednék tehát? Létezik az, hogy azért olyan fontos nekem az otthon elszürcsölgetett tejeskávé, mert már nem vagyok rugalmas 16 éves? Lehetséges. De én ezt nem bánom. A reggeleim azért indulnak így, mert nekem erre van szükségem egy kerek naphoz. Annyi pedig, hogy legalább az esély meglegyen rá, hogy az legyen, mindenkinek kijár.

• Lélekprojekt