Te is torz tükröt nézel?

Egy percig nem gondolom, hogy a külső nem számít, hiszen, ha így lenne, akkor mindenki a legkényelmesebb pizsamájában járna, nem menne fodrászhoz, csak összekötné a haját, nem sminkelne, és nem nagyon nézne tükörbe sem. Azt sem gondolom, hogy ördögtől való lenne a magunkkal törődés, az, hogy a lehető legelőnyösebb oldalunkat szeretnénk megmutatni a világnak.

Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a külsőnek túl sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak. Talán furán hathat ez az én számból, illetve tollamból, hiszen már nagyon régóta vezetem a Szépség rovatot a Feminán, pedig tényleg így látom. Sőt, talán sokkal inkább szembesülök a jelenséggel, mint az átlag, nemcsak ennek a gondolatnak az eredményével, a sok önbizalom-hiányos nővel, hanem már magával a manipulációval is.

Mindenki csodálatos

Egy tanulmány szerint, ami nemrég jelent meg, a fogyás nem hoz automatikusan boldogságot, sőt, sokan túl sokat várnak attól, hogy megváltozik a testük, a mindennapi problémákon ugyanis nem segít, ha két számmal kisebb farmert húz magára az ember, a számlák ugyanúgy befizetésre várnak, a gyerek ugyanúgy hisztizni fog, és a személyiség sem változik meg. A külső önmagában nem boldogít, az viszont sokkal inkább, ha valaki bízik magában, vállaja saját magát, a stílusával nem elnyomja, hanem kiemeli a személyiségét.

Van, aki nem kíván a külsejével foglalkozni, de emiatt nem lesz rosszabb ember, kevésbé értékes. Lehet melegszívű, kedves, ragyogóan intelligens, és elviekben ezeknek többet kellene számítania, mint annak, hogy mit visel az illető.

De megnézhetnénk a mindenféle női ideált is, melyeket senki soha nem fog elérni, egyszerűen azért, mert a reklámokban sugallt kép nem valós, nem létező. Szerencsére egyre többen hallatják a hangjukat, és hívják fel arra, hogy a női test nem valami műalkotás, hanem egy működő organizmus, gyereket szül, hízik, fogy, öregszik, egyszóval létezik.

Vajon hányan mennek el úgy a tükör előtt, hogy ez igen, de jól nézek ki, elégedett vagyok? Szerintem sajnos nagyon kevesen. A tökéletesség kultusza a legapróbb hibákat, egyenetlenségeket is óriásira nagyítja az ember szemében, pedig elképzelhető, hogy mások nem veszik észre, hogy nem aludt, hogy pattanás nőtt a homlokára, vagy felszedett három-négy-öt kilót. És ezeknek az apróságoknak a bűvöletében él a legtöbb nő, aki elégedetlen magával. Én is.

Igen, már nem vagyok annyira vékony, de van, aki kiröhög, amikor azt mondom, meghíztam. Szerintem egyre több a szarkalábam, aztán megkapom, hogy gyönyörű a bőröm. És ez fordítva is így történik. Van barátnőm, aki hihetetlenül kövérnek gondolja magát, szerintem maximum teltkarcsú, és nagyon nőies, van, aki nem találja önmagát, mióta anyuka lett, pedig kevesebb a szeme alatt azóta a karika - nem tudom, hogy csinálja -, és százszor jobban néz ki, mert egyszerűen kivirult. 

A külső számít, leginkább saját magunknak, hát el kellene kezdeni a szebbik felünket észrevenni, ahelyett, hogy folyton elégedetlenkednénk. Hányszor álltunk már a próbafülkében teljesen megsemmisülve a látványtól? Sokszor. Pedig valószínűleg a tükör torzít, és rossz a világítás.

• önbizalom
• testalkat
• Lélekprojekt