Nem szégyellem, mit csinálok karácsonykor

A visszaszámlálás már a múlt héten megkezdődött: még nyolc munkanap, már csak hét, hatszor kell még a telefonom által reggelente játszott kíméletesen lágy, ám nagyon is vészjósló Twin Peaks-dalra kelni.

Ez idő szerint pedig már csak kettőt kell dolgozni, aztán végre belevetem magam az év végi, két teljes héten át tartó mámoros szabadságba.

Atyaég, két hét szabadon! Egész évben nincs még 14 ilyen egymásba fonódó, szigorúan nem munkával töltött napom. Mihez fogok kezdeni a mindjárt rám szakadó szabadidővel?

Persze, amíg az ember iskolába jár, szinte nevetségesnek tűnik a fenti gondolatmenet. A kéthetes téli szünet pont azért utálatos, mert éppen arra elegendő időt biztosított, hogy mire megszoktam a semmittevést, már be is csöngettek. A téli szünet a nyári vakáció gügyögő kistestvére volt, akivel még nem lehetett mihez kezdeni.

30 körül azonban az ember hálás minden egyes olyan napért, amit semmittevéssel tölthet, vagy legalábbis a benne sorjázó órák perceit magára fordíthatja, önmaga oszthatja be. Lelki szemeim előtt kanapéról, pizsamában nézett filmek, a fürdőkád fölötti fregolit nyaldosó habtornyok, a sütőből mosolygó, fahéjas-almás illatot árasztó piték jelennek meg.

Pirosra, kékre, sárgára lakkozott körmöket vizionálok - nem azért, mert különösebben szeretem, de végre lesz időm efféle úri huncutsággal tölteni az időt. Ha pedig megszáradtak, megállapíthatom, hogy ehhez bizony gyakorlat kell, majd néhány határozott, acetonos mozdulattal letörlöm a szivárvány színeit a kezemről és a lábamról. Aztán elégedetten dőlök hátra.

És amit nem fogok csinálni? Kizárt, hogy reggel nyolc előtt kimásszak a takaró alól, nem rohanok se buszra, se metróra - meglehet, hogy délig fogat se mosok. Piros lámpát kap a pörgés, nem lesz idegtépés, nem kapcsolom be a számítógépet - de legalábbis nem bambulok napi egy óránál többet a monitorra.

A rokonokhoz csak akkor megyek, ha a bejgli mellé forralt bort, teljes bűnbocsánatot és működő cserépkályhát is ígérnek. Viszont látogatásomért cserébe nem hallgatok meg egyetlen a szűkebb-tágabb családra vonatkozó rosszindulatú megjegyzést sem.

Kizárt, hogy a vérnyomásom  száz fölé menjen, hogy egyszer is napi nyolc óránál kevesebbe t aludjak, hogy mások mondják meg, mit csináljak délután kettőkor, hogy elfújják a lelki szemeim előtt könnyed táncot lejtő rózsaszín hópelyheket. Aztán majd meglátjuk...

• ünnep
• lazítás
• Lélekprojekt