Te miről mondanál le egy hónapig?

Veszíts, hogy nyerj! - hirdeti az eredeti nyelven Lose to Winre keresztelt kampány, mely arra ösztönzi résztvevőit, hogy az egyetemes jó és a világot érintő pozitív változások érdekében próbáljanak meg lemondani valamiről, amit fontosnak tartanak az életükben, majd azt az összeget, mely ennek köszönhetően birtokukban marad, ajánlják fel különféle jótékonysági szervezeteknek, többek között olyanoknak, melyek az afrikai gyermekek iskoláztatását támogatják.

A kezdeményezés életre hívója Emmanuel Jal volt, a 11 éves korára már két polgárháborút maga mögött hagyó, veteránnak számító gyermekkatona, akinek Szudán háború sújtotta területein olyan dolgokat kellett átélnie, melyekről még beszélni is nehéz. Megtörni azonban nem sikerült, sőt, miután egy humanitárius munkát végző fiatal brit nő átmenekítette Kenyába, és gondoskodott taníttatásáról is, felnőve előadóművész, valamint emberi jogi aktivista vált belőle.

A kampány során sem tagadta meg hitvallását, miszerint kötelessége segíteni a kevésbé szerencséseknek: elsőként otthonáról mondott le, és modern nomádként élte mindennapjait, hogy iskolát építhessen a szudáni Leerben, később pedig napi étkezéseinek számát is minimalizálta.

Mindezzel párhuzamosan egyre többen csatlakoztak kezdeményezéséhez: néhány komolyabb felajánlás mellé azonban főként olyan egyéni kampányok sorakoztak fel, mint a délutáni teáról, a stylistról, az éttermi vacsorákról, a taxiról, az édességről vagy épp az eperről és a svéd masszázsról való lemondás.

Véletlenül sem szabad lebecsülni azokat, akik tesznek akár ennyit is, a kontraszt azonban félelmetes a két világ között, és ugyanilyen félelmetes ráébredni, milyen joggal hisszük, hogy bizonyos dolgok járnak nekünk, és nagylelkűvé válva mondhatunk le róluk, míg vannak, akik nemhogy mindezekről, de még tiszta vízről és emberi méltóságról is csak ritkán mernek álmodni. Mi sem érdemeljük meg jobban, mint ők, s talán kevéssé is becsüljük.

A bolygó lakosságának 80%-a él szegénységben, egymilliárdan éheznek, míg a megtermelt élelmiszerek egyharmada az enyészeté lesz, és százan sincsenek azok, akik az emberiség vagyonának felével rendelkeznek. A jóléti világ illúziója elhomályosítja a szemet, a boldogságot pedig fogyasztói minőségünk minél teljesebb megélésében látja, holott, ha tudunk olvasni, napi egyszer van mit ennünk, van vizünk, és van fedél a fejünk fölött - legyen akármilyen -, már a világ kiváltságosabb töredékéhez tartozunk.

Bár az egyéni felelősség határai nem kiszabhatók, van hol elkezdeni. "Ha mindenki tisztára seperné a maga portáját, az egész világ tiszta lenne" - mondta Teréz anya. Talán ez is elég volna.

Vagy az, ha megtanulunk vágyakozni a saját életünk után, összes boldogságával, keserűségével együtt, és hálát adunk minden egyes ajándékáért. Ha mindennap köszönetet mondunk, hogy az égre nézve kékjét látjuk tűzeső helyett, ha megbecsüljük, hogy ismerhetjük, mit jelent a béke, a család életünket kísérő oltalma, a jóság, az emberség vagy épp csak egy nyugodt délután. És, ha mindezt tiszta szívből igyekszünk másokkal is megosztani.

A nagy fordulat egy ember életében:
"nekem mi jut?" helyett: "mi fakad belőlem?"
S ez elég ahhoz, hogy a bentről-fakadó
fényes legyen és folyton tisztuló.
(Weöres Sándor)

• jótékonyság
• szegénység
• Lélekprojekt