Egy hely, ahol az álmok valóra válnak, és igenis léteznek csodák

Melyik kislány ne vágyott volna arra, hogy az élete olyan legyen, mint egy tündérmese? Szerintem az én generációm, a mai huszonévesek, akik Disney-meséken nőttünk fel, mind arra vártunk, hogy egy szép napon majd eljön értünk a szőke herceg fehér lovon, és együtt ellovagolunk a naplementébe.

Mindig olyan akartam lenni, mint a mesebeli hercegnők. Olyan kedves, mint Hamupipőke, olyan szép, mint Csipkerózsika, olyan magabiztos, mint Jázmin, olyan művelt, mint Belle, olyan bátor, mint Mulan.

Nekem ők voltak a szuperhőseim, és kínosan sokáig reménykedtem benne, hogy egyszer kiderül, hogy én is közéjük tartozom. Hogy a szüleim csak azért nem árulták még el, hogy egy messzi-messzi birodalom hercegnője vagyok, hogy megóvjanak a főgonosztól, de ha elég idős leszek hozzá, akkor megkapom a tiarát, ami engem illet, és a hozzá tartozó csúcs szuper kékszemű hercegemet.

Szerettem volna hinni, hogy létezik egy olyan hely, ahol a jó mindig győz, és a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket. Ahol nem azok jutnak előre, akik csalnak, hazudnak, félrelöknek másokat. Egy hely, ahol a jólelkűségedet jutalmazzák meg. Egy hely, ahol az álmok valóra válnak. És tudjátok, mi az érdekes? Néhány óra repülőút után meg is találtam a mesevilágomat.

Azóta el akartam jutni Disneylandbe, amióta tudom, hogy egyáltalán létezik ilyen hely. Persze akkor még nem voltam tisztában olyan dolgokkal, hogy Párizsba egy repülőjegy nem két fillér, vagy hogy a belépő áráért egy hétig kell dolgoznom. 25 éves koromig tartott, mire eljuthattam, hosszú spórolás árán.

Aztán amikor ott ültem a hotelszobában, hogy elinduljunk, nagyon megijedtem. Mi van, ha nem olyan, amilyet vártam? Mi van, ha egész életemben valami olyasmire vágyakoztam, ami csalódást okoz? Ha nem éri meg a vér, veríték és átdolgozott plusz napok a munkahelyen? Ha az egész egy pocsék, kommersz vidámpark, pár csúszda és gagyi jelmezbe öltöztetett, alulfizetett, morcos negyvenes? Mi van, ha nem kapom meg azt a csodát, amire az egész életemet feltettem?

Aztán odaértünk. Már a kapuban éreztem, hogy ez valami más. Hogy egy napra én is különleges lehetek. Sétálhatok a kastélyban, és csak miattam lövik fel a tűzijátékot. Boldog voltam. Hosszú, hosszú idő óta először. Visszakaptam a hitemet, és életemben először nem azt éreztem, hogy valamelyik hercegnőre akarok hasonlítani. Most először önmagamat éreztem hercegnőnek.

Akkor is, ha nincs derékig érő hajam, darázsderekam vagy csilingelő énekhangom. És remek lenne néha kastélyban élni, madárkákkal végeztetni a házimunkát vagy szerelmi duettet énekelni a másik felemmel… de ebben a mai őrült, rohanó világban Zita hercegnőnek lenni se rossz.

• disney
• mese
• párizs
• hercegnő
• Lélekprojekt