Nem létezett más ott és akkor, csak ő, a szelvény meg a toll apró golyócskájának harsogása a papíron. Nem hallotta, ahogyan a lottós néni sorsjegyet kínál a soron következőnek, és azt sem, ahogy megcsendült az ajtó feletti csengő, amikor belépett a lottózóba egy élelmes tekintetű, elnyűtt edzőcipős, nyúlánk fiatalember, aztán meg egy kalapos, két, szemre a huncutnál is huncutabb kisgyerekkel. Egyre többen lettek az aprócska, levegőtlen helyiségben, de ő nem figyelt, számára csak a toll volt, a szelvény meg ő maga.

Már szinte csúszkált bepárásodott tenyerében a toll, ahogy tétován egyik számról a másikra helyezte, majd sietve el is vette, mintha a mezők felszisszenve figyelmezették volna, vigyázva tegye az ikszeket. Tudta, hogy abban a pillanatban minden azon a szelvényen múlik. Az öt nyertes szám ott van előtte a lottószelvényen, hiánytalanul. Bámulnak rá, szinte kuncogva a tanácstalanságán. A kérdés, hogy melyik öt lehet az.

Végül csak muszáj volt valamit bejelölnie, hiszen ítéletnapig mégsem állhat ott a lottószelvényre meredve. Beikszelt öt számot, amelyik valahogy jobban vonzotta tolla hegyét a többinél, majd sorba állt, és fizetett. 225 forinttal szegényebben, de egy kis reménységgel meg a lottócetlivel gazdagabban kilépett az utcára, és azzal hazaindult.

Útközben az a gondolata támadt, milyen óriási lenne, ha éppen az ő zsebében lapulna a nyertes számokat felsorakoztató szelvény. Közel 4 milliárd forint tulajdonosa baktatna akkor haza a megszokott utcán, az ő cipőjében. Egészen felvillanyozta az ötlet, és nyomban költekezni is kezdett, persze csak gondolatban. Lakás, sőt, kertes ház, mindenkinek külön szobával, szép autó, amiben majd a gyerekek is elférnek, saját vállalkozás, hogy minden sínen legyen, na meg egy kis tartalék a bankba, hogy mindig legyen a családnak, és persze a rokonságról sem feledkezne meg, ha nyerne. Ó, bárcsak nyerne... Megszorította az összehajtott cetlit a zsebében, és lefordult a legközelebbi utcasarkon.

Pár óra múlva ott kuksolt kedvenc, kopottas kárpitú foteljében, aminek az egyik rugója mindig jellegzetes hangot ad ki, ha beleül. Öreg cimborák már ők ketten azzal a kis hanggal, mindig együtt néznek tévét.

A lottósorsolás kezdődött. Árgus szemekkel figyelte, ahogy nagy késleltetve végre nekiálltak sorban kihúzni a számokat. Hamar leolvadt azonban az arcáról a mosoly. Az első nyerőszám nem stimmelt, de mivel egy négyes találat is boldoggá tette volna, azért még ott volt a csillogás a szemében. Mikor azonban kiderült, a másodikat is elvétette, majd sorban a többit is, lemondóan tette félre az addig kincsként őrzött szelvényét.

Nem nyert, most sem. Megint. Marad a lakbér, a fogcsikorgatós hóvégek meg a tömegközlekedés. Hogy húzhatnak ki ilyen lehetetlen számokat? - tette fel a kérdést magában, és morfondírozni kezdett. Milyen bolond is volt, hogy sokadszorra elköltötte a 4 milliárdot gondolatban. Vajon a többiek, akik játszottak, ugyanúgy elköltötték, mint ő? Hányszor 4 milliárdot költhettek el Magyarországon egyetlen hét alatt? Mindenki másra. Végül legyintett, és egykedvűen kikapcsolta a tévét, azzal varázsütésre véget vetve sajnálkozásának is. A szobából kimenet aztán remek gondolata támadt: ha most sem viszik el a 4 milliárdot, jövő héten visszatér a lottózóba, és majd akkor, akkor biztos eltalálja az öt számot. Vagy legalábbis megpróbálja, mert olyan jó volt reménykedni és álmodozni kicsit... Gondolatban elkölteni a sokadik 4 milliárdot.