Félsz, hogy feljelent valamelyik szomszéd? Így javíts a kapcsolaton!

Lehet és fontos is tenni a bizalmatlanság ellen: így is segíthetsz a problémán.

Nem lehetett olyan rég, mikor a szomszéd szónak nagybetűje, tulajdonosának pedig becsülete volt, mitikus alakként kísérve a gyerekkort, támogatással, vigasszal, gondoskodással, és ha kellett, munkával segítve a felnőtteket.

Egykor a szomszédsággal ápolt kapcsolatok éppúgy összefogták és átszőtték egy-egy közösség életét - elsősorban a hagyományos, népi közösségekét -, mint a család jelentette szálak, és azt sem véletlenül hitték, hogy a jó szomszéd a legjobb rokon.

Míg azonban a megmaradt falvakban máig tetten érhető a kölcsönös segítségnyújtás és az ezen alapuló közös munka, a nagyvárosok társas kapcsolataira ez kevéssé jellemző, aminek számos oka lehet, a szolgáltatások elérhetőbbé válásától kezdve a technikai fejlődésig, a kapcsolattartás számtalan elektronikus lehetőségéig.

A társas kapcsolatok rendszere szinte világméretűvé szélesedett az internetnek köszönhetően, az azonban, hogy mindez valóban kielégítené a közösséghez tartozás igényét, sok esetben csupán illúzió, és míg az online világban egyre magabiztosabban mozgunk, az élet valódi színterét jelentő lokális térben zavarodottan és bizonytalanul tesszük - vagy épp nem tesszük - meg a lépéseket mások felé.

Számos városszociológiai munka, nem utolsósorban pedig a tapasztalatok is azt mutatják azonban, hogy a kommunikáció elhalványodásával párhuzamosan fel is értékelődtek a hagyományos kapcsolatok, a visszavágyódás mellett pedig a kapcsolódási, nyitási pontok keresése is jellemző.

Ilyen pontot nyújt többek között a miutcánk.hu is, amely a közösség, pontosabban a szomszédság átélhető erejében hisz, túlmutatva a pusztán formális kereteken, a valódi részvétel lehetőségét kínálva.

Bár talán ellentmondásosnak tűnik, hogy a személyes kapcsolatok létrehozását a kezdeményezés keretében épp a virtuális világ révén igyekeznek ösztönözni, a cél az, hogy utóbbi mindössze kiindulási pontként szolgáljon, paradox megoldásként egy paradox problémára.

A weboldal oly módon szeretne kapcsolatot építeni az elszigetelt emberek között, hogy azzal olyan közösséget alakítson ki, amely kihasználja a szomszédságban rejlő lehetőségeket, növelve az emberek összetartó erejét és egymásba vetett hitét, bizalmát.

Aki regisztrál az oldalon, rögtön látja, a környékén, szomszédságában merre találhatóak további tagok, a kapcsolatfelvétel után pedig szinte korlátlanok a lehetőségek: amellett, hogy együttes erővel formálhatják lakókörnyezetüket, időt, pénzt és energiát megspórolva, élhetőbbé téve azt, közös programokat is szervezhetnek, nem utolsósorban pedig segítséget nyújthatnak egymásnak, legyen szó egy kölcsönadott tárgyról vagy épp a tagok szakmai tudásáról.

Bár az oldal jelenleg kizárólag Magyarország területére korlátozódik, készítői ezen minél hamarabb szeretnének változtatni, hogy a határon túli magyarok vagy épp a külföldre költözők is hasonlóképp megtalálhassák a valódi, helyi közösségben rejlő értékeket.

Ezt is szeretjük