Te is ebbe a személyiségtípusba tartozol? Akkor ezt érteni fogod!

"Milyen kevés zajt csapnak az igazi csodák!" - írta Antoine de Saint-Exupéry, sokszor azonban talán épp emiatt maradnak észrevétlenek is, holott érdemes és szép lenne meglátni őket, csakúgy, mint a gyakran komolynak, zárkózottnak, unalmasnak, láthatatlannak és kívülállónak bélyegzett csendes, introvertált emberekben rejlő értékeket és lehetőségeket.

Hasonló álláspontot képvisel az amerikai írónő, Susan Cain is, akinek munkáira, előadásaira és eredményeire alapozva egyre szélesebb köröket elérő mozgalom látszik kibontakozni azzal a céllal, hogy megváltoztassa a sztereotípiákat, melyek révén a társadalom gyakran háttérbe szorítja halk szavú és visszahúzódóbb tagjait.

Mindennek elindítója az írónő 2012-ben publikált könyve volt, a Quiet: The Power of Introverts in a World That Can't Stop Talking - magyarul Csend - A hallgatás ereje egy harsány világban címmel jelent meg -, mely 2012-ben a Time magazin címlapjára is felkerült, szintén tömegeket szólított azonban meg Cain 2012-es, ehhez kapcsolódó, Az introvertáltak ereje című Ted-előadása, mely hamarabb érte el egymilliomodik nézőjét, mint korábban a weboldal bármely más videója.

Az extrovertált és introvertált jelzőket használó személyiségtipológia Carl Jung nevéhez köthető, aki szerint valamennyi ember a kettő közötti skálán helyezkedik el, és bár mindkét típus jelen van mindenkiben, az egyik általában dominál, ennek alapján az extrovertált emberek kifelé, a környezet ingereire fókuszálva élik az életüket, míg az introvertáltak befelé, önmaguk belső világára fókuszálnak.

A sokáig saját introvertáltságával küzdő Susan Cain szerint napjainkban három emberből egy vagy kettő az introvertáltabb típusba tartozik, ennek ellenére igen erős az a fajta nyomás, mely azt sugallja, annak, aki ilyen személyiséggel rendelkezik, sürgősen változtatnia kell, ha érvényesülni szeretne a világban.

Az írónő szerint jelen társadalmunk az esetek drasztikus hányadában komoly és általa jogtalannak nevezett előnyben részesíti az extrovertált típust, és túl nagy hangsúlyt helyez a társasági élet, a kiváló kommunikációs készség, az ismeretség és a siker közötti kapcsolatra, bár már eleve problémásnak tartja, hogy a sikert manapság főként üzleti sikerként értelmezzük. Csakúgy, mint azt, hogy a munkahelyek mellett gyakran az iskolákban is gondot okoz, ha valaki inkább magának való, holott a feladatait ugyanúgy elvégzi, sőt, gyakran jobb teljesítménnyel.

Susan Cain szerint az introvertált emberek úgy tökéletesek, ahogy vannak, annak pedig, hogy gyökeresen megváltozzanak, korántsem szabadna elvárásnak lennie, sőt, sok esetben még káros is lehet.

Persze ugyanúgy fontosnak tartja az extrovertált személyiségtípus előnyeit, és nem vonja kétségbe a szociális képességek és a csapatmunka fontosságát sem, mégis azt sugallja, hogy bár kellő rugalmassággal és a különféle helyzetekhez való alkalmazkodás képességével egy introvertált ember is tökéletesen felvértezheti magát, alapvető, legbelső személyiségtípusát gyökeresen nem változtathatja meg. Ha meg is kísérli, amellett, hogy továbbra is frusztrálhatják a nagyobb extrovertáltságot igénylő szituációk, a benne rejlő, részben introvertáltságának köszönhető képességeket sem tudja majd kellőképpen kibontakoztatni.

Holott utóbbiak igazán csodálatosak lehetnek, a csend, a magány és a befelé fókuszálás például létfontosságú lehet sok más mellett a kreativitás szempontjából is, nem beszélve arról, hogy egy introvertált vezető proaktív dolgozókkal körülvéve sokszor hatékonyabb is lehet, mint ugyanilyen helyzetben egy extrovertált típusú. Mindemellett nem lehet véletlen az sem, hogy az emberiség történelmének humanitárius katalizátorai közül sokan introvertált személyiségjegyű emberek közül kerültek ki, kiknek hitelességéhez nagyban hozzájárult, hogy nagy valószínűséggel lehetett sejteni róluk, nem irányítási vagy szereplési vágyból, hanem belső indíttatásból váltak ügyük szószólóivá.

Susan Cain szerint az, hogy a sztereotípiák félreértéseket teremtenek a különféle személyiségtípusú emberek között, valamint bűntudatot keltenek, és önmegtagadásra késztetik a visszahúzódóbb embereket, az így elvesző erőforrások által fontos lehetőségektől fosztják meg a társadalmat és a világot is. Holott egy introvertált embernek sem kell sokszor több a kibontakozáshoz, mint a megfelelő környezet, mely nem blokkolja, vagy egyszerűen csak az, hogy elfogadják olyannak, amilyen, és megszabaduljon a társas nyomástól, mely azt az érzést erősíti, hogy valami baj van vele.

Ezzel a céllal jött létre 2015-ben a Susan Cain kezdeményezésére épülő Quiet Revolution, vagyis csendes forradalom nevű szervezet is - illetve ennek hivatalos honlapja -, mely amellett, hogy személyes és online tanfolyamok, vezetői tréningek, kurzusok, előadások szervezésével, valamint személyes történetek és inspiráló anyagok révén igyekszik felszínre hozni az introvertáltak rejtett értékeit, a két oldal közötti jobb megértést és kommunikációt is erőteljesen szorgalmazza, mind munka, mind a nevelés és oktatás, mind pedig a mindennapi élet területén.

Hiszen, ahogy egy harsányabb, tettre kész ember is lehet hihetetlenül kreatív, úgy egy csendes személy is lehet bátor és igazi hős - az értékek mindkét oldalon elvitathatatlanok, lényeges cél lenne azonban az egyensúly megteremtése, hisz - ahogy a már sokszor említett írónő is elmondja - sajnos a világ problémái is kellően összetettek ahhoz, hogy csupán az egyik irányból közelítsünk a megoldások felé.

• Lélekprojekt