Miért akarok egy 70 éves nénire hasonlítani? Bámulatos dolgot tanított nekem

Ha kinézek a hálószobánk ablakán, egy társasház élettelen falait látom szürke ablakokkal és fekete korlátos, üres, dísztelen erkélyekkel - egyetlent kivéve. Ez az egy erkély tele van sötétbarna virágládákkal, amelyek rózsaszín és piros muskátliktól roskadoznak, alattuk pedig a korlát mentén habos, tarka virágok sorakoznak olyan sűrűséggel, hogy egy gombostűt sem lehetne leejteni a cserepek között.

Minden reggel, amikor elhúzom a sötétítő függönyt, ezen a gyönyörű erkélyen akad meg a szemem. A virágok között kilenc óra előtt menetrend szerint felbukkan egy ezüstszürke fej is: egy hajlott derekú, 70 körüli idős hölgy aprócska kézi gereblyével túrja a földet, vagy egyszerűen csak öntözi a virágokat egy fehér szórófejes flakonból. Órákon át képes a teraszon guggolni, és ápolni a szeretett kis kertjét.

Késő délután is ránéz a virágokra, körbejárja, vizsgálgatja, rendezgeti őket. Ilyenkor nincs egyedül: gyakran mögé lép a lakásból egy bácsi, aki a férje lehet, és ekkor már ketten vizslatják a szépséges erkélyt, hosszasan, mosolyogva, elégedetten, szótlanul.

Ismeretlenül is szimpatizálok ezzel a nénivel. Semmit sem tudok róla, mégis hasonlítani akarok rá, persze nem most, 24 évesen - majd 45, 50, 60 év múlva. Szeretném, ha bennem is ennyi lelkesedés lenne egy ilyen értékteremtő dolog iránt, és ahelyett, hogy egy sötét szobában üldögélve, lemondón várnám az elkerülhetetlent, minden reggel hálát adnék ébredés után, hogy megadatott számomra egy újabb nap, amikor virágföld kerülhet a körmöm alá.

A képek illusztrációk.

• virág
• növények
• hobbi
• erkély
• öregkor
• Lélekprojekt