Egyetlen dolog, amire titkon minden gyerek vágyik

Minden kornak megvannak a maga keresetlen bölcsei, akik szerint "régen minden jobb volt", és "bezzeg a mai fiatalok". Én azonban azt mondom, a környezet, a körülmények és a technikai eszközök ugyan változnak - de maga az ember, és vele együtt a gyerek belül szinte ugyanolyan, mint ötven, száz vagy ezer évvel ezelőtt.

Mert a gyerek imád játszani, felfedezni a világot, őrültködni, hisztizni és hatalmasakat kacagni. A földön, sárban kúszni-mászni, cicásat játszani az iskolafolyosón - és hazajönni foltos térdű nadrágban -, vagy merészen lecsúszni popsiszánkón az amúgy az esővíz-elfolyásra tökéletesen megfelelő, ám játszózni teljességgel alkalmatlan betonból kiöntött elfolyón, amiből nem egy van a lakótelepen - és persze hazajönni hatalmas lyukakkal a nadrág hátsó felén.

A gyerek imádja a mesét, ha olvasok este, sőt, fogat mosni is hajlandó, ha anyamesél a program. Még akkor is, ha az osztálytársai kinevetik, mert cikinek tartják - megsúgtam neki, szerintem titokban irigylik őt ezért.

A gyerek kirándulni is imád, ha együtt van a kis család, ő, a tesó meg én. Meg azt is - enyhe lelkiismeret-furdalástól gyötörve -, ha az egészen kicsi család van csak együtt, ami csak ő és csak én. Kettesben. De azért ha veszünk túrórudit, vegyünk is a tesónak is, jó?

És a gyerek, a lassan kamaszodó kis csirke várja már, nagyon, hogy mikor nő az a cici, mert bezzeg az osztálytársának már van, és mekkora, még melltartó is kell! Neki meg csak nem akar növésnek indulni az a fránya kis testrész, hiába nézegeti minden nap a tükörben. Amin persze a gyerek, a kisebbik csak röhögcsél - egyelőre.

Persze igazi 21. századi csemeték: ránézésre tudják, mi az, hogy ájfón és galaxiesmini, úgy kezelik a tabletet, mintha könyvet lapoznának, ismerik a Youtube-ot, és annak a weboldalnak a nevét is megjegyezték, ahol meséket szoktak nézni. Nekik nem furcsa, hogy a telefonnal lehet fotózni, sőt, szelfizni is akarnak állandóan cicákkal, szomszéd bácsival és kukásautóval. Ők már rácsodálkoznak arra, hogy régen csak vezetékes telefon volt, nem értik, mi az, hogy fekete-fehér tévé, és a centrifuga is, amit a nagyinál láttak, igazi kuriózum nekik.

És tele vannak kérdésekkel - hogy mi az a szelektív szemétgyűjtés, hogyan működik a légkondi, miért mondom, hogy nem egészséges a gyorshambi, no meg persze, hogy miként lettek ők. Meg egyáltalán, mi is történik, amikor a néni meg a bácsi, ugye. És vajon mi történik akkor, ha két néni vagy két bácsi. Mert ők már ilyet is hallottak.

Tény, sok inger éri őket, talán négy-ötször több, mint engem ért harminc évvel ezelőtt - ömlik a sok félinformáció az osztálytársaktól, hallják a híreket a rádióban, látják az interneten a felbukkanó képeket akaratlanul is. De ők már ebbe nőttek bele. Mint én annak idején a tévé-, walkman- és videofelvevő-korszakba, ami meg az én szüleimnek volt hűdemodern. És ahogy engem lenyűgözött a technika - lenyűgöz most is -, őket is csábítja.

De mégis - mostanában egyre többször történik meg az, hogy ha választhatnak, megnéznek-e egy hosszú mesét, vagy inkább bebújnak mellém az ágyba, és dumcsizunk-röhögcsélünk-társasozunk, akkor az utóbbira szavaznak. Mintha ösztönből tudnák, hogy együtt lenni azzal, akit szeret az ember, a legjobb dolgok egyike a világon - ahogy így volt ez ötven, száz meg ezer évvel ezelőtt is.

• Lélekprojekt