Lottózósnéni, tőzegkunyhó és kukás: ezek voltak gyerekkorunk vágyálmai

Gyereknek lenni jó. Méghozzá nagyon. Úgy ehetjük a csokifagyit, hogy nem számít, ha nyakig maszatosak leszünk. Úgy csúszhatunk le a csúszdán, hogy közben azt képzeljük, űrhajósok vagyunk, akiket éppen most lőnek fel az űrbe. Úgy kergethetjük meg a galambokat, hogy amiatt senki nem néz ránk furcsán. Úgy lehetünk betegek, hogy közben az anyukánk vigyáz ránk és lesi minden kívánságunkat, mint egy angyal. Úgy fürödhetünk, hogy a kád tele lehet játékokkal, különös tekintettel a gumikacsa-gyűjteményre. Úgy mehetünk be a McDonald's-ba, hogy nem ciki Happy Meal menüt kéri, csak és kizárólag a játék miatt.

Ugye, most már neked is rémlik, kedves olvasó, hogy mennyire jó gyereknek lenni? A jó hír az, hogy minden évben van egy nap, amikor újra átélheted a fenti csodákat: május utolsó vasárnapján ünneplik világszerte a gyereknapot.

Ennek alkalmából mi, a Femina szerkesztői is nosztalgiázni kezdtünk, és emlékeinket leporolva felelevenítettük, ki mit felelt, amikor a felnőttek feltették azt a bizonyos kérdést: mi leszel, ha nagy leszel?

Debreceni Andi

Ami azt illeti, én elég korán elkezdtem a karriertervezést. Szerintem olyan három év körüli lehettem, amikor tudtam, életem nagy álma, hogy lottózósnéni legyek. Gyerekfejjel csodával ért fel, ahogyan a pult mögött ülő néni betette a gépbe a lottószelvényt, ami aztán keresztülment a gépen, és egy másik papírt is kiadott. Szinte láttam magam, ahogyan ott ülök én is "nagyon öregen", és fogadom a szerencsejátékosok lottószelvényeit.

Aztán olyan ötéves korom körül felhagytam a lottózós életpályával, és minden időmet a fodrászatnak szántam, ehhez pedig az apukámat használtam kísérleti alanynak, mert ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt a játékba belemenni. Imádtam ezért. Különösen akkor, mikor a rövidre nyírt hajába kis pálmafákat aggattam, és ő hajlandó volt így ajtót nyitni a számlásnak. Emellett egyébként úgy képzeltem, hogy asztalosnak állok apu mellé, hogy aztán együtt nyithassunk saját üzletet, és árulhassuk a szép bútorokat.

Később aztán a családi példa mégis a pedagógia felé hajtott, óvó néni szerettem volna lenni, a plüssállatok pedig tökéletes alanyai voltak a gyakorlásnak. Persze nálam is felmerült, hogy énekesnő, színésznő, régész, földrajztudós és állatorvos leszek, így mind egyszerre, ám ebből nem lett semmi. De ki tudja? Talán nincs még késő.

Orbán Violetta

Bizonyára nagyon jól éreztem magam gyerekként, mert ötödik osztályos az első emlékképem arról, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Akkor indult a Walt Disney vasárnap délutánonként jelentkező matinéja a Kacsamesékkel, az Ausztrál expresszel és Gumimacikkal, ami engem annyira lázba hozott, hogy egy darabig rajzfilmesként képzeltem el a jövőmet.

Árbócz Lilla

A legelső szakma, ami megbabonázott, a kukásoké volt, a narancssárga autó láttán az egész csoport felmászott az óvoda kerítésére, ahonnan vágyakozva néztük, ahogy hátul kapaszkodnak a szabadság megtestesítői. Később tűzoltó is akartam lenni - akkor még azt hittem, folyton csúszdázhatnak -, majd állatorvos és Indiana Jones. Néhány másik gyerkőccel meg is alapítottuk a Flintstones Régészeti Társaságot, ami abból állt, hogy ástunk egy gödröt a kertben, a szülők nagy örömére. Később már jóval dörzsöltebbek voltunk, Hello Everybody! címen adtunk ki fénymásolt magazint, amit 10 forintért árultunk a parkban néniknek és bácsiknak.

Pálfi Kriszta

Kiskoromban, miután kinőttem abból a korból, hogy tőzegkunyhó akartam lenni - nem tudtam, mi ez a szó, csak jól hangzott -, agysebésznek vagy jogásznak készültem. De egyszer felmerült bennem a miniszterelnökség lehetősége is. Ezen kívül akartam olimpiai bajnok úszó és bestselleríró is lenni.

Marton Adri

Kiskoromban elég sűrűn változott, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. A legkülönbözőbb szakmák jutottak eszembe, és persze mindig az éppen aktuálisat kellett játszani velem. Éttermet nyitottam a dédik nagyszobájában, volt ügyvédi irodám, fodrászatom, fotóztam, és divattervező koromban több füzetet is telerajzoltam ruhákkal - de végül az összes vállalkozásomat feladtam egy óriási, visszhangzós műanyag mikrofonért és az énekesi karrierért.

Pákozdi Gabi

Az az igazság, nekem nem voltam nagy vágyaim, mindig is tanár néni akartam lenni, így aztán amikor csak alkalmam adódott, a húgomon gyakoroltam a mesterséget. Feladatokat fabrikáltam neki, feleltettem, és még jegyeket is osztogattam. Végül tanárként diplomáztam, sőt, feltehetően a húgom kedvét sem vettem el a szakmától, mivel ő is az lett. Érdekes, mintha felnőttként próbálnám ellensúlyozni a gyerekkori földhözragadtságom, olykor eszembe jut, milyen lehet űrhajósnak lenni, vagy híres fotográfusnak, de irigykedve figyelem az asztalosokat is, akik pár deszkából használati tárgyat tudnak gyártani. De ki tudja, majd egyszer, ha nagy leszek.

Horváth Eszti

Sok minden szerettem volna lenni gyerekként: a tanító nénitől kezdve a kórboncnokon át egészen a lakatosig. Végül egyik sem vált valóra, de ki tudja, talán még nem késő…. A kép egyébként a második születésnapom készült, amit meglehetősen morcos hangulatban töltöttem, vélhetően a felnőttkor démonaival gyűlt meg a bajom.

Kovács Gabi

Kislánykoromban sokáig stewardess szerettem volna lenni, ami azért különös, mert ma, felnőttként rettegek, ha repülőre kell ülnöm. Az egész egy aranyos pizsivel kezdődött, amit imádtam, és amin egy utasszállító gép volt, mellette a légiutas-kísérővel. Idővel ez a tervem a sufniba került, és jöttek helyette újabbak. Volt idő, hogy a műsorvezetéshez kaptam kedvet, és egy-egy este különféle műsorokat – híradó, kabaré, esti mese - rendeztem a családnak, amiket szigorúan lekapcsolt tévé és osztatlan figyelem mellett adtam elő, máskülönben sértődés volt a vége. Később, tizenéves fejjel aztán elkezdett érdekelni az írás, valahol az otthoni íróasztalfiókomban hever is egy elkezdett regény, és számos vers, illetve novella. Végül, egyetemistaként egyértelműen körvonalazódott bennem, hogy újságírással szeretnék foglalkozni. Így is lett, és nagyon szeretem, amit csinálok.

Fehér Ági

Fura kislány voltam, leginkább a biológia iránt érdeklődtem, bogarakat hordtam a zsebemben, bogyókat gyűjtöttem, szóval nem a klasszikus babázós figurát alakítottam. Ma is érdekel a természet, a növények, de végül egy meglehetősen női szakmában kötöttem ki, hiszen a Femina vezető szerkesztője lettem, amin anyukám biztos csodálkozott volna annak idején, ha ezt előre tudja.

Rácz Brigi

Gyerekkorom nagy részében a lakkbevonatos szekrénysorunk előtt, fakanállal a kezemben énekeltem Kovács Kati-, Boney M.-dalokat, halandzsa nyelven, persze minden esetben a legnagyobb átéléssel. Énekesnő, operaénekesnő, balerina, színésznő: nagyjából ezek az álmok váltották egymást, attól függően, éppen milyen játékokat találtam a tökéletes produkcióhoz. Hajnalban, a buszon, az ovi felé tartva pedig már bőszen gyakoroltam aznap estére, a családi fellépésekhez. Mire iskolába mentem, szép lassan kialakult, nem szeretnék más lenni, csakis színésznő. Igaz, ehhez a belátáshoz nagyban hozzájárult a felismerés, nádszál éppen nem vagyok, így furcsa lennék tütüben, egy operaénekesnőnek pedig nem árt, ha csodálatos hangja van.

Mezei Kati

Gyerekkoromban Szabó Magda akartam lenni. Hát ez nem jött össze.

• gyerekkor
• Lélekprojekt