Miért hiányoznak nagyon a videotékák?

Biztos sokan vannak olyanok, akik hozzám hasonlóan emlékeznek arra, mennyire jó volt 10-15 évvel ezelőtt iskola után a barátokkal elugrani a legközelebbi videotékába, és kikölcsönözni a legizgalmasabbnak ígérkező filmeket kazettán, hogy aztán a délután folyamán együtt nézzük meg őket.

Sajnos a tékák időszakának néhány éve örökre vége szakadt, hiszen az emberek már hozzáférnek otthonról, a kanapén ülve a legújabb filmekhez, de a régebbieket is könnyedén megszerezhetik az internet segítségével. Ezt a folyamatot még az sem állíthatta meg, hogy bejött a DVD, amire nagyon sok téka átállt.

Ezzel azonban elveszett valami a filmnézés varázsából, hiszen már nem kell kézen fognom a barátnőmet, és magammal rángatni a kölcsönzőbe, ahol a tékás bevonásával röpke 20-30 perc alatt összeválogattunk három-négy kazettát.

Évekkel ezelőtt ez hozzátartozott a csajos estékhez, és nagyon szerettük. Egyszerűen jó érzés volt bóklászni a polcokon felhalmozott tokok között, és az érdekesnek tűnő darabokról feltenni néhány keresztkérdést a kölcsönzősnek.

Most elég rácsörögnöm a többiekre, és mire átérek, már megvannak a filmek. Egy nehéz nap után persze örül ennek az ember, de valahányszor hazafelé tartok a busszal, és elhaladunk az egykori videotéka mellett, ami ma már dohányboltként üzemel, egy kicsit összeszorul a szívem.

Ezért örültem meg borzasztóan, amikor a mostani írás kapcsán találtam egy olyan budapesti videotékát, amely a mai napig üzemel. Tőlem sajnos egy kicsit messze van, de legalább van.

• film
• retro
• Lélekprojekt