Ezt az orvosságot mindenkinek be kellene vennie

Szinte nincs, aki ne ismerné Mahátma Gandhi szállóigévé vált kijelentését, miszerint, ha mindenki a szemet szemért, fogat fogért elvet követné, vak volna az egész világ, sokaknak hitet adva fogalmazott azonban arról is, mi vezeti valójában az emberiséget.

Úgy vélte, nem más, mint a szeretet törvénye, hisz, ha az erőszak és a gyűlölet uralkodna felettünk, már rég kihaltunk volna, ugyanakkor megvan mindennek a tragédiája is, a civilizált emberek és nemzetek hajlamosak ugyanis úgy viselkedni, mintha egész társadalmunk alapja az erőszak lenne.

Ezzel szemben az erőszakmentességet a tökéletesség állapotaként írta le, olyan célként, mely felé az emberiség természetéből fakadóan haladni szeretne, akár öntudatlanul, ösztönösen is, bármilyen mértékben is kívánják ezt lassítani ellenerők.

Az igazságtalanság fölött érzett düh és harag csillapítása, valamint a megbocsátás még olyankor sem könnyű, ha személyes sérelemről van szó, ha pedig szeretett személyekről vagy épp gondolkodást alapjaiban meghatározó, szentnek tartott elvekről, az egyik legnehezebb dolog a világon.

Mégis erre kell törekedni, nem véletlen ugyanis, hogy az erőszakot - önmagában és az erőszakra adott válaszként is - oly sok pacifista, humanista gondolkodó tartja a világ egyik legveszélyesebb járványaként számon, melyre, bár lenne gyógyír, azt korántsem mindenki hajlandó elfogadni, még ha a kór terjedése így egyre sötétebb jövőképet fest is le.

Sokan hisznek azonban az erőszakkal szembeni erőszakmentes fellépésben is, melyben az egyetlen hatékony, működő orvosságot látja többek között a háromszor is Nobel-békedíjra nominált békeaktivista, Scilla Elworthy is is, aki amellett, hogy egészen fiatal kora óta foglalkozik a témával, számos könyvet, cikket és tanulmányt publikált, valamint több, az erőszakmentes konfliktusmegoldást támogató szervezetet is megalapított, hosszú évekig játszott igen komoly szerepet abban, hogy a nukleáris fegyverkezés témáját tekintve egymással szemben álló felek között párbeszéd alakuljon ki, mielőtt a világot rombolnák porig.

Annak, hogy az egykori fiatal lány ilyen utat választott magának, magyar vonatkozása is van, akkor tökélte el ugyanis, hogy tennie kell valamit, mikor 13 évesen a televízióban látta, amint 1956-ban tankok vonultak be Budapestre, gyerekeket temetve maguk alá. Bár akkor édesanyja érthető okoknál fogva nem engedte, hogy a már bőröndjeit is összepakoló kislány Budapestre utazzon, közös céljuk lett, hogy Scilla, ha valóban tenni akar valamit az igazságtalanságok ellen, tehessen is.

Miután hosszú éveken át képezte magát, mind oktatás révén, mind pedig a terepen, amellett, hogy megtapasztalta, az erőszakra erőszakkal válaszolni nem csupán immorális, de az esetek túlnyomó részében teljességgel hatástalan is, tudatosan annak kidolgozására koncentrált, miként lehet a megfélemlítést célzó politikai erőszak, a rettegésre építő fizikai erőszak, valamint a személyiség tartalékait végképp aláaknázó érzelmi erőszak ellen válaszként erőszakmentesen fellépni, mind egyéni, mind pedig nemzeti, nemzetközi szinten.

Mindez korántsem jelenti azonban azt, hogy a fejünket kell elfordítani, el kell menekülni az erőszak elől, vagy épp sztoikus nyugalommal kell fogadni mindazt, amit elénk söpör a világ változásainak leghidegebb szele, sőt, kifejezetten állítja, hogy szükség van a harcra, utóbbinak azonban nemesnek, bölcsnek és nem gyűlöletvezéreltnek kell lennie, és ami a legfontosabb, nem jelenthet egyet az újabb erőszakkal.

Pályája során mindehhez igyekezett egyfajta gyakorlati útmutatót és számos olyan erőszakmentes módszert kidolgozni - csakúgy, mint az erőszakmentes konfliktuskezelés elméletét és gyakorlatát terjesztő Albert Einstein Intézet alapítója, a napjainkban egyre gyakrabban emlegetett Dr. Gene Sharp -, mely valóban működik akár a legélesebb helyzetekben is, legyen szó politikai konfliktusokról vagy a mindennapokban, akár a családokon belül zajló erőszakról.

Az első és egyik legfontosabb lépésnek a belső erő fejlesztését tartja, azt a változást, melynek önmagunkban és hozzáállásunkban kell végbemennie legfőképp az önismeret által, ez ugyanis elengedhetetlen a következő lépéshez, ahhoz, hogy felismerjük félelmeinket, és azon dolgozzunk, miként lehetne szembenézni velük, illetve feloldani őket. Bátorságra ugyanis szintén szükség van, csakúgy, mint az igazságtalanság miatt érzett dühre, melyet azonban nem pusztító robbanóanyagként, hanem üzemanyagként kell felhasználni, mely segíthet egy tudatos, hasznos út felé haladni. Az aktív erőszakmentesség mellett való elköteleződésnek előbbiek alapvető elemei, csakúgy, mint a másokkal való, egyre nagyobb hálózatot alkotó együttműködés, összefogás - az aktivista erről szóló előadását ide kattintva elérheted.

Amellett azonban, hogy úgy véli, mindenkinek muszáj lenne hinnie mindebben egy jobb világ érdekében, Scilla Elworthy szerint a legtöbb esetben ez nem is hit kérdése, hisz tudja, tapasztalja, milyen hatékonyan működik a gyakorlatban is.

Amellett, hogy az erőszakkal való reagálás az indulatkeltés miatt még pusztítóbbá teheti az ellenfél sok esetben amúgy is legerősebbnek számító fegyverét, szintén az erőszakot - mellyel szemben így nagyobb a bukás kockázata -, sok esetben mindkét oldalon ugyanolyan megfélemlített, rettegő felek állnak.

Az aktivista egyik gyakran idézett példája Chris Hughes, az amerikai alezredes iraki, najafi esete, melynek során őt és fiatal katonáit elkezdték körbevenni a helyi dühödt, arab nyelven ordítozó, felháborodott, ugyanakkor félelemben élő lakosok. Az alezredes ekkor a tömeg közepébe lépett, fegyverét a feje fölé tartotta a föld felé irányítva, és kiadta a parancsot katonáinak: térdre. A katonák térdre rogytak, amit néma csönd fogadott. Két perccel később mindenki hazament.

Scilla Elworthy szerint ebben kellene hinni, hisz egyre több helyen történik meg. Egyre több helyen kéne megtörténnie.

• béke
• erőszak
• Lélekprojekt